Index Vakbarát Hírportál

A Ryanair figyelmeztette az utasait – aki nem figyel, büntetést is fizethet

2022. november 7., hétfő 18:46

A Ryanair figyelmeztetést adott ki, mert a légitársaság weboldala és applikációja sem fog üzemelni november 8-án este hattól november 9-én hajnali 5 óráig.

Az említett időszakban a checkin sem lesz elérhető azok számára, akik a légitársasággal utaznak, így akiknek az utazása épp a szóban forgó időszakra esik, azoknak a kényszerleállást megelőzően kell becsekkolniuk a járataikra: azaz kedd este hat óráig.

Aki ezt nem teszi meg, az büntetésre számíthat. Alapesetben 55 eurós a büntetés, a Spanyolországba tartó járatok esetében azonban csak 30 euró. A Ryanair az online becsekkolásra buzdítja az utasait – írja a Euronews.

A legtöbb úti célhoz egyébként nincs is szükség nyomtatott beszállókártyára. Olyan országok kérik ezt, mint Törökország, Marokkó, Libanon vagy Izrael. Emellett még a görögországi Kefalónia reptéren is fel kell mutatni.

Akik Flexi Plus jegyet, illetve konkrét székre szóló jeggyel vásároltak, azoknak a checkin 60 nappal a járat indulását megelőzően válik lehetségessé. Aki 2021. január 28. után vásárolta meg a jegyét, amely nem konkrét helyre szól, az 24 órával a járat indulását megelőzően csekkolhat be arra a leghamarabb.

Egy hónappal ezelőtt is hasonló leállást hajtottak végre a Ryanairnél, akkor is többeknek kellett kifizetni a büntetést. Arra azonban figyelni kell, hogy csak a checkin még nem elegendő: a kinyomtatott vagy letöltött beszállókártyát is fel kell mutatni.

(Borítókép: Artur Widak/NurPhoto via Getty Images)

Rovatok