Index Vakbarát Hírportál

Választási csalás történhetett Alsószemeréden, tiltakoznak a képviselőjelöltek

2022. november 8., kedd 10:09

Október 29-én önkormányzati választást tartottak a Felvidéken található Alsószemeréden. Több helyi jelölt ezzel összefüggésben közölte: fennáll a gyanú, hogy választási csalás történt.

A szlovák sajtót bejárta a hír, hogy a választás napján az alsószemerédi szavazóhelyiségben egy 47 éves nő délelőtt 9 és 12 óra között 

körülbelül száz emberrel vonult el a paraván mögé, hogy segítsen nekik a karikázásban.

A helyi választási bizottság tagjai még aznap értesítették a rendőrséget választási csalás gyanúja miatt. Most a magyar kisebbségi pártokból létrejött Szövetség helyi jelöltjei közös közleményt adtak ki ezzel kapcsolatban, amelyben azt írták: a párt alsószemerédi alapszervezete elutasítja a választás eredményét a csalás gyanúja miatt.

Sem a Szövetség megválasztott képviselője, sem pedig a párt esetleges póttagjai nem lesznek egy olyan képviselő-testület tagjai, ahol a képviselők a mandátumukat nem demokratikus, de törvényellenes módon szerezték meg

– írták, hozzátéve azt is, hogy a falusiak elmondása szerint az elmúlt hetekben számos új lakos, minimum 20-30 ember lett bejelentve a községbe, ami szintén választási csalás gyanújára adhat okot.

„Már egy ideje beszélték a faluban, hogy a jelenlegi polgármester tervei között szerepel az új lakosok állandó lakhelyre való bejelentése. Több esetben is láttak ismeretlen polgárokat a községi hivatal előtt. Az állandó lakhelyre való bejelentés oka egyszerű: a jelenlegi polgármester most mindenképpen erősíteni szerette volna a pozícióját” – mondta erről a Szövetség polgármesterjelöltje, Balla Szilvia. 

Hozzátette azt is, hogy a választás napján rengeteg ismeretlen arcot láttak a szavazóhelyiség előtt. „A számok szerint mintegy 140 roma választópolgár volt szavazni; ennyien voksoltak a Hlas [Hang – Szociáldemokrácia] párt által támogatott polgármesterre is. A többség a délelőtt folyamán szavazott, reggel 9-től kb. 13 óráig. Szinte kétpercenként jött egy új választópolgár” – mondta a Szövetség jelöltje, majd utalt arra is, hogy mindez káoszt eredményezett a helyszínen.

A választási bizottság tagjai hiába figyelmeztették a választópolgárokat, hogy hogyan kell szavazni, egy idő után már szinte lehetetlen volt ellenőrizni a dolgokat. A helyi romák között van pár írástudatlan, de a többségük tud írni és olvasni, némelyikük jogosítvánnyal is rendelkezik; az ő esetükben tehát nem lett volna szükség asszisztensi segítségre. Nem értjük, hogy amennyiben a rendőrség tudomást szerzett bármilyen szabálytalanságról, miért nem állította le rögtön a választásokat

– mondta a Szövetség polgármesterjelöltje a ma7.sk portál szerint. 

Rovatok