Index Vakbarát Hírportál

Elérkeztünk az orosz támadások egyik utolsó fokozatához

2022. november 12., szombat 09:27

Történelmi példák is alátámasztják, hogy sokszor nem a hadsereg, hanem a hátország összeomlása jelentette a háborús vereséget egy állam számára.

Ukrajna készül az újabb orosz támadásokra az infrastruktúra ellen – mondta november 6-án Volodimir Zelenszkij elnök, miután Kijev polgármestere arra szólította fel a lakosságot, hogy készüljenek fel a legrosszabb forgatókönyvre, és készítsenek vészhelyzeti terveket a város elhagyására, és a barátoknál vagy családtagoknál való tartózkodásra.

Zelenszkij éjszakai videóüzenetében elmondta, hogy

már több mint 4,5 millió fogyasztó maradt áram nélkül.

„Azt is értjük, hogy a terrorista állam erőket és eszközöket összpontosít az infrastruktúránk elleni tömeges támadások esetleges megismétlésére” – mondta az ukrán elnök, aki hozzátette, ehhez szüksége van az iráni drónokra is, és fölkészültek a válaszlépésekre.

Irán először november 5-én ismerte el, hogy szállított Oroszországnak drónokat, amelyeket Moszkva erőművek és polgári infrastruktúra elleni támadásokhoz használt föl. Ugyanakkor hozzátették, ezeket a megállapodásokat már a háború előtt megkötötték.

Kritikus a helyzet Kijevben

A rakéta- és dróntámadások áramszállító- és vízszivattyú-állomásokat, fűtési létesítményeket és más kulcsfontosságú infrastruktúrákat céloznak meg, károsítva az ország villamosenergia-hálózatát, ezzel arra kényszerítve a hatóságokat, hogy korlátozzák az energiafelhasználást.

Vlagyimir Klicsko, Kijev polgármestere később azt írta a Telegramon, hogy a városi hatóságok különböző forgatókönyveket fontolgatnak a rakétatámadások miatt.

A legrosszabb eshetőség az, hogy egyáltalán nem lesz áram, víz vagy távfűtés

– mutatott rá. Hozzátette, erre készülve több mint 1000 fűtési pontot állítanak fel a város különböző pontjain.

Ukránok milliói függnek a sérült vagy megsemmisült infrastruktúrától télen, amikor a hőmérséklet jóval nulla fok alá süllyed. A központi fűtés hiánya pedig katasztrofális következményekkel járhat. A Kreml tagadja, hogy polgári helyszíneket célozna meg, de nem zárja ki, hogy újabb támadásokat hajtson végre.

Villany és utcai lámpák nélkül a lakóházak és a bevásárlóközpontok nem látszódnak, és csak a mobiltelefonok zseblámpái jelzik a kátyús utakon óvatosan sétáló gyalogosokat. A sofőrök alig látják azokat, akiknek nincs zseblámpájuk vagy feketét viselnek, miközben a kikapcsolt közlekedési lámpák teljes káoszt teremtenek.

Jönnek a nyugati segélyek

Az Egyesült Államok azzal vádolta Oroszországot, hogy le akarja fagyasztani Ukrajnát, mivel nem tudott diadalmaskodni a csatatéren, miközben Moszkva civilek ezreit deportálta a megszállt Herszon régióból.

Úgy tűnik, Putyin elnök úgy döntött, hogy ha nem tudja erőszakkal elfoglalni Ukrajnát, megpróbálja behódoltatni

nyilatkozta Antony Blinken amerikai külügyminiszter a G7 külügyminisztereinek németországi találkozója után.

A nyugati hatalmak ígéretet tettek arra, hogy segítséget nyújtanak Ukrajnának az orosz támadások által okozott károk miatti újjáépítésben. Az Egyesült Államok, amely a februári invázió kezdete óta már több mint 18,2 milliárd dollár biztonsági segélyt ajánlott fel Ukrajnának, szintén megvizsgálja a károk felszámolásának lehetőségeit.

A Pentagon emellett azt közölte, hogy az Egyesült Államok további 400 millió dollár értékű katonai segélyt küld Ukrajnának, és biztonsági központot hoz létre Németországban, amely felügyeli a fegyverszállítást és a katonai kiképzést Ukrajnának.

A támogatás 1100 Phoenix Ghost drónra vonatkozó szerződést, 45 tank és további 40 folyami hajó felújításának finanszírozását is tartalmazza.

Eközben az Európai Unió azt vizsgálja, hogyan lehetne növelni az ukrán energiaszektornak nyújtott segítséget a „kegyetlen és embertelen” orosz támadások után, amelyek széles körű áramkimaradást okoztak – mondta Kadri Simson, az EU energiaügyi biztosa.

Az, hogy Oroszország bombázza Ukrajna infrastruktúráját, egyértelműen az emberi szenvedés növelésére irányuló taktika

– hangsúlyozta Simson az ukrán fővárosban.

Kijelentette, hogy Ukrajnának speciális felszerelésekre és eszközökre van szüksége az energiainfrastruktúrájában keletkezett károk helyreállításához, és azt mondta Zelenszkijnek, hogy az EU keresi a partnereket, hogy segítsen a szükséges célzott támogatásban.

„A további segítségnek uniós intézményektől, tagállamoktól, nemzetközi partnerektől és magánadományozóktól kell érkeznie” – emelte ki az energiaügyi biztos.

Simson jelezte, az EU azon képessége, hogy gyorsan biztosítson minden Ukrajnának szükséges alkatrészt, korlátozott lehet, de azt mondta, hogy mindent megtesznek a felszerelés biztosítása érdekében. „Olyan nagy a pótalkatrész-szükséglet, hogy nincs tárolóhely a helyszíni szállításhoz” – nyilatkozta ekkor.

Ez lehet a legdurvább része a háborúnak

Robert C. Castel azt mondta korábban lapunknak, hogy szerinte most következhet az orosz háborús terv harmadik fokozata. A szakértő szerint az eredeti elképzelés az volt, hogy gyorsan kiiktatják az ukrán vezetést, és néhány nap alatt bábkormányt alakítanak Kijevben. Ez volt az első fokozat, ami nem járt sikerrel.

A második szakaszban az orosz hadsereg célja korlátozott erők mozgósításával az ellenség fokozatos felőrlése volt, nem is annyira a területszerzés. Ez azonban szintén kudarcot vallott, és így elérkeztünk a harmadik fokozathoz.

Robert C. Castel ez alatt az energiafegyverre és a kritikus infrastruktúrákra mért csapásokat értette, amikor már a lakosságot kezdik el terrorizálni.

Ez azonban szerinte sem garancia még arra, hogy önmagában eltántorítja Ukrajnát a háború folytatásától.

Történelmi példák is alátámasztják, hogy a vereség sokszor nem a hadsereg, hanem a hátország összeomlásán múlik

– tette hozzá. Erre példa 1917 és 1918, amikor két hatalmas birodalom omlott össze amiatt, mert a társadalom, a hátország nem bírta tovább elviselni a háború terheit. Németország 1918-ban például úgy kapitulált, hogy katonái még francia területen állomásoztak.

(Borítókép:  Sergei SUPINSKY / AFP)

Rovatok