Index Vakbarát Hírportál

Miként lettek az egyetemek a lázadás központjai Iránban?

2022. november 14., hétfő 09:29

Az utóbbi időben a hónapok óta tartó zavargások a síita államban egyre inkább az egyetemista fiatalok és a biztonságiak közötti összecsapásokra koncentrálnak. Naponta tesznek közzé a közösségi médiában olyan felvételeket, amelyeken az látszik, amint a diákokszabadságot követelve tüntetnek és rúgják fel a korábbi évtizedek rigid szokásait.

Sorra kerültek elő olyan videók, amelyek azt mutatják, hogy a fiatalok ledöntötték az egyetemi menzákon a nők és a férfiak elválasztására felhúzott falakat, hiszen a nemek nem keveredhetnek az oktatási intézményekben. Olyan is látható, amelyen a bezárt menzák előtti lépcsőkön ülve esznek együtt fiúk és lányok, ez pedig egyértelműen a tiltakozás egy formája és a rendszerellenes tüntetők iránti szimpátia jele. 

Gyakran láthatók diákok, amint arcuk elé nevekkel teleírt lapokat tartanak, olyanok nevével, akiket a hatóságok vettek őrizetbe, a hivatalos tájékoztatás szerint mintegy háromszázat. Az ország délnyugati részén fekvő, Huzisztán tartomány fővárosának, Ahváznak az egyetemén például azt skandálták, hogy egy diák inkább meghalt, mintsem engedje, hogy megszégyenítsék. 

Az egyetemisták arra utaltak ezzel, hogy a tüntetőket támogató egyik teheráni leányiskola diákjait a rendőrök simán megverték. Egy szemtanú szerint a gyerekeket körbefogták, megmotozták, majd megverték a biztonságiak, akik gyakran civil ruhában vegyülnek el a tiltakozók között, hogy váratlanul rájuk támadjanak.

Később az iráni Oktatási Minisztérium cáfolta, hogy egy leány tüntető életét vesztette volna a teheráni rendcsinálás során.

A mostani zavargások azért törtek ki, mert szeptember 16-án meghalt egy fiatal nő Iránban azt követően, hogy a szigorú öltözködési szabályokat betartató erkölcsrendészet őrizetbe vette. A belügyminisztérium és a teheráni ügyészség vizsgálatot indított Mahsza Amini ügyében Ebrahim Raiszi elnök utasítására. Állítólag Amini szívrohamot kapott, miután bevitték a helyi őrsre, hogy „meggyőzzék és felvilágosítsák”. Na, ezt nem hitték el az utcára tóduló fiatalok. 

Már Khomeini ajatollah sem bízott az egyetemistákban

Az iráni forradalom 1979-es győzelme óta a síita papság részéről gyakorta érte bírálat a felsőoktatásban tanulókat. Amikor megdöntötték a sah uralmát, a diákság kettészakadt. Egy része vagy az iszlám gondolatok támogatása, másik része a szocialista ideák támogatása miatt állt be a forradalomvezető Khomeini ajatollah mögé. Azonban a keserű csalódás hamarosan észhez térítette őket. 

Azok a diákok ugyanis, akik nem lettek hívei az iszlám köztársaságnak, gyakran eltűntek, vagy a biztonságiak megölték őket. A teljhatalmat gyakorló Forradalmi Tanács a zűrzavar közepette úgy döntött, hogy 1980 júniusában – meghatározatlan ideig – bezáratja az ország összes egyetemét. Ez egybecsengett Khomeini gyűlöletével, aki azt mondta,

nem félünk a katonai támadástól, sokkal inkább tartunk ezektől a gyarmati egyetemektől."

A forradalmi átalakulás elején a klerikális vezetés úgy tekintett a diákokra és egyetemen tanító oktatókra, mint népi mudzsahedekre, vagyis népi ellenállókra. Ezt követően Khomeini követői könyvek ezreit távolították el a könyvtárakból, elsősorban olyanokat, amelyek bárminemű iszlámellenes felhangot, érvet, kritikát tartalmaztak. Ezrével mondtak fel oktatóknak és dobtak ki diákokat, akik szerintük egyértelműen a „Nyugat lakájai” voltak.

Egy kis iráni kulturális forradalom

Ha ez még nem lett volna elég, az egyetemi hallgatók ezreit kényszerítették, hogy kiiratkozzanak a felsőoktatási intézményekből. Az egyetemek ezt követően még évekig zárva maradtak. Sok diák szökött külföldre, mert egyre többen tűntek el örökre – mondta a Deutsche WellénekMehdi Dzsafari Gorzini, egy száműzetésben élő iráni politikai elemző, aki hozzátette, a Khomeini parancsára végrehajtott tisztogatásokat az egyetemeken tekinthetjük egyfajta kulturális forradalomnak is.

Az újranyitásukat követően az egyetemeket folyamatosan bővítették és modernizálták. Ennek eredményeként ma már mintegy 4 millió diák tanul a felsőoktatásban és egyre inkább kiegyenlítődik a nemek közötti különbség. Egy nemrégiben készült felmérés szerint a hallgatók több mint 50 százaléka ma már nő. Egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a minőség javítására és fokozására. Ebben pedig nagy szerepe volt azoknak az iráni egyetemi oktatóknak, akik külföldön tanultak.

Ám ahogyan megérkeztek Nyugatról a liberális gondolatok, úgy lettek a felsőoktatási intézmények ismét az ellenzékiség központjai, amint azt az 1999. júliusi események mutatták. Egyetemisták békés tüntetést szerveztek, miután a hatalom betiltotta a reformernek számító Szalam nevű újságot. A megmozdulás estéjén rohamrendőrök jelentek meg az egyik kollégiumnál, a diákokat a hajuknál fogva rángatták ki, majd gyújtották fel a szobákat. Legalább egy hallgató meghalt, százak sebesültek meg. A tiltakozó akciók másnap átterjedtek szinte Irán egész területére és csak hat nap után sikerült a biztonsági erőknek brutális eszközökkel helyreállítani a rendet.

A nyugatias gondolkodás most is jelen van az egyetemeken

Jó példája a liberális gondolkodók jelenlétének az a nyílt levél, amelyet a Teheráni Egyetem 70 oktatója írt alá és jelentetett meg egy napilapban. Ebben elsősorban az országot sújtó politikai és gazdasági problémákra hívták fel a figyelmet és követelték a mostani zavargások során letartóztatottak szabadon bocsátását.

Ezután meglepő módon vidéki egyetemek sora csatlakozott a nyílt levelet írók mozgalmához, persze azok nem, ahol a vezetést egyértelműen a síita klérus nevezte ki. A középosztály gyermekei persze ma már tisztában vannak azzal, hogy milyen is az élet Iránon kívül. Látják, hogyan élnek kortársaik Nyugaton, és ez gyakran szül frusztrációt a fiatal generáció tagjaiban. A mostani lázadás is részben ennek a számlájára írható, bár valószínű szüleik pontosan elmesélték nekik, hogy eddig egyetlen tömeges tiltakozás sem vezetett eredményre, azaz nem csökkent az iszlám köztársaság szigora és a mullahoktól soha nem várhatók átfogó reformok. 

(Borítókép: Tüntető diákok a teheráni Műszaki Egyetem bejárati csarnokában 2022. október 26-án. Fotó: Social Media/Reuters)

Rovatok