Index Vakbarát Hírportál

Több tízezer tonna hamisított élelmiszert foglaltak le Európa-szerte

2022. november 17., csütörtök 14:46

Mintegy 27 ezer tonna hamis élelmiszert, köztük legkevesebb 15 millió liter hamisított vagy módosított minőségű alkoholt, főként égetett szeszt és bort foglaltak le egy átfogó nemzetközi művelet keretében Európában – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.

Az uniós szervezet tájékoztatása szerint az év első felében végzett művelet a fogyasztók egészségét súlyosan károsító hamis vagy hamisított, lejárt szavatosságú vagy uniós engedéllyel nem rendelkező élelmiszerek és italok gyártóinak és forgalmazónak felkutatására irányult – írja az MTI.

Az illetékes uniós és nemzeti hatóságok által az élelmiszer-ellátási lánc egészében, vásártereken és üzletekben, valamint az online piacokon végzett ellenőrzés eredményeként nyolc bűnözői hálózatot számoltak fel.

Nyolcvan ember ellen adtak ki elfogatóparancsot, a csalókkal együttműködő 137 embert jelentettek fel, legkevesebb 175 büntetőeljárást indítottak, és 2078 dossziét nyitottak közigazgatás rendje elleni bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

A lefoglalt, az egészségre komoly fenyegetést jelentő termékek között főként drága alkoholos italok, valamint étrend-kiegészítők, hús és húskészítmények, halfélék és más tengeri termékek, tejtermékek, gabonafélék és azokból származó termékek, valamint romlott gyümölcsök és zöldségek szerepeltek.

Egyes eseteket kiemelve egyebek mellett közölték: egy olasz pincészet módosított minőségű borokat állított elő és forgalmazott. A termelő vizet és cukrot adott a borhoz, vagy természetes aromákat használt. Egyes esetekben a ténylegesnél magasabb alkoholtartalmat tüntetett fel. Az olasz hatóságok a borászat tíz alkalmazottját előállították, és egymillió liter módosított minőségű bort foglaltak le.

Spanyolországban 11 embert állítottak elő, mert gardénia nevű dísznövényből készített, hamisított fűszert árultak sáfrányként. A mintegy 750 ezer euró értékű, tízezer kilogrammnyi hamisított árut lefoglalták.

Az élelmiszer-biztonságért felelős portugál hatóságok fogyasztásra alkalmatlan húst találtak nemcsak áruházak polcain, hanem titkos vágóhidakon is. A nyomozás felderítette, hogy az elkövetők megfelelő engedéllyel nem rendelkező telepeken rossz higiéniai körülmények között és állatorvosi ellenőrzés nélkül neveltek sertést.

Az előállított hús nem volt nyomon követhető, és nem felelt meg a fogyasztásra vonatkozó minimumfeltételeknek sem – tájékoztatott közleményében az uniós szervezet.

Rovatok