Index Vakbarát Hírportál

Kormányválság alakulhat ki Szlovákiában

2022. november 17., csütörtök 19:43

Demonstrációt szerveztek a szlovák Orvos Szakszervezet Szövetség tagjai november 17-én a pozsonyi kormányhivatal elé. A szlovák kormány és a szakszervezet közötti tárgyalások egyre gyakoribbá váltak, ugyanis egészségügyi dolgozók ezrei mondtak fel a jelenlegi szlovák ellátási rendszer körülményei miatt.

Októberben több mint 2100 szlovákiai orvos döntött úgy, hogy a jelenlegi körülmények között nem folytatja munkáját, és beadja a felmondását. Az Orvos Szakszervezetek Szövetség azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy nem értenek egyet a szlovákiai egészségügy működésével, és még januárban ismertették az egészségügyi ellátási rendszer javítására tett javaslataikat. 

Azoknak az orvosoknak, akik múlt hónapban adták be a felmondásukat, november végén jár le a két hónapos felmondási idejük, így decemberre ténylegesen veszélybe kerülhet néhány szlovák kórház működése. Ugyanis olyan kulcsfontosságú osztályok orvosai nyújtották be a felmondásukat, mint a traumatológia, belgyógyászat, kardiológiai, aneszteziológia, intenzív ellátás, gyermekgyógyászat, nőgyógyászat és az újszülöttosztály. 

Eduard Heger kormányfő november 13-án egy tévéműsorban kérte az orvosokat arra, hogy vonják vissza a felmondásukat. Szerinte a jelenlegi kormány annyit tesz az egészségügyért, mint eddig egyetlen kormány sem az elmúlt 17 évben. Ugyanakkor megérti, hogy nemcsak a bérekkel van gond, hanem más téren is fejlesztésekre van szükség. Kiemelte: készen áll a megegyezésre. 

Folyamatosan tárgyalnak

A kormány és a szakszervezet közötti tárgyalások egyre gyakoribbá váltak az utóbbi időszakban, azonban még mindig nem sikerült megegyezniük. Legutóbb szerdán ültek össze a felek, ekkor Peter Visolajsky, az orvosszakszervezet elnöke elmondta: a megbeszélések november 21-én folytatódnak. 

A megállapodás még nem született meg, de már közelítünk felé

– jelentette ki Visolajsky, hozzátéve: az orvosok az utcán adnak majd hangot követeléseiknek, ezért november 17-re a pozsonyi kormányhivatal elé szerveztek tüntetést. 

Az Infostart azt írja: nem véletlenül választották ezt a napot a demonstrációra, mivel 33 éve ezen a napon Prágában békés diáktüntetést tartottak, amelyet a rendőrök erőszakosan fojtottak el. Ezért 1989 óta Csehországban és Szlovákiában is a demokráciáért és a szabadságért vívott harc napja. 

Rovatok