Index Vakbarát Hírportál

Igor Dodont kiengedték a házi őrizetből

2022. november 18., péntek 18:06

Moldova volt elnöke 60 napig marad bírósági ellenőrzés alatt, ezalatt tilos elhagynia az országot.

Igor Dodon volt moldovai elnököt kiengedték a házi őrizetből – adta hírül a helyi sajtó. Ezt a döntést hozta meg pénteken a Moldovai Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, amelynek ülését a Telegram csatornája közvetítette.

„Dodon ugyanakkor 60 napig bírósági felügyelet alatt marad, és ez idő alatt nem hagyhatja el az országot”  – olvasható a bírák által felolvasott ítéletben. Dodont május végén tartóztatták le hazaárulás, korrupció és illegális pártfinanszírozás vádjával. Az ügyvédek szerint nyolc büntetőeljárás indult ellene, amelyek közül hármat már bíróságra is küldtek. A védelem ragaszkodik a nyílt tárgyaláshoz.

A VOLT ELNÖK AZT MONDTA, HOGY BIZONYÍTANI TUDJA AZ ÁRTATLANSÁGÁT.

Dodon úgy véli, hogy Maia Sandu elnök és az Európa-barát Tett és Szolidaritás párt áll a letartóztatása mögött. Miután a Moldovai Köztársaság Szocialistáinak Pártja vereséget szenvedett a 2021-es választásokon, Dodon lemondott pártvezetői tisztségéről, és a Moldovai-Orosz Üzleti Unió élére állt.

Rovatok