Index Vakbarát Hírportál

Miért vetik be a társadalom legalját is az orosz hadseregben?

2022. november 23., szerda 09:16

A háború első hónapjaiban csak fokozatosan derült ki, hogy a támadó orosz alakulatok mely csoportjai a legkegyetlenebbek a fronton. Ennek nyomán mára már az Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűnök ezreit vizsgálják az ENSZ szakértői.

Először a bucsai mészárlásoknál vizsgálták, hogy kikkel töltötték fel azokat az alakulatokat, amelyek vélhetően végrehajtották az ukrán civilek elleni erőszakos cselekményeket. Meglepő módon az derült ki, hogy a kijevi átkaroló művelet során rengeteg különféle nemzetiségű fiatalt vetettek be, akik a transzszibériai vasútvonal mentén fekvő nagyobb településekről érkeztek, zömében az orosz Távol-Keletről. Közülük is a burjátok tűntek ki kegyetlenségükkel. Különféle magyarázatok születtek, az egyik legerősebb közülük az volt, hogy ezek a fiatalok olyan távoli területekről érkeztek, ahol nagy világlátásra nem tettek szert, és talán fogalmuk sem volt, hogy kik ellen küzdenek, vakon hajtották végre a parancsot az ellenség megsemmisítésére.

Ahogy a háborúban az oroszok szembesültek azzal, hogy ez bizony nem villámháború, majd Kijev alól végül visszavonultak, és egyre magasabb volt az emberveszteség, úgy fordultak „különleges” megoldásokhoz az orosz legfelső katonai vezetők.

Megjelentek az állami zsoldosok, a hírhedt Wagner-csoport tagjai, de erről később még szó lesz cikkünkben. Aztán behívták Putyin elnök régi csodálóját, Ramzan Kadirov csecsen vezető – vagy inkább hadúr – embereinek százait is. A csecsenek pedig nem arról ismertek, hogy bármitől is megfutamodnának, és nem mennek a szomszédba, ha egy kis kegyetlenkedésről van szó.

Az orosz katonai utánpótlás egyre komolyabb gondokkal küzd. Ennek megoldására rendelte el végül az orosz elnök szeptemberben a részleges mozgósítást. Ezt követte egy októberi törvénymódosítás, amely szerint a börtönökből nemrég szabadult gyilkosok és kábítószer-kereskedők is hadkötelesnek számítanak, besorozhatók, így arra számíthatnak, hogy az ukrán fronton vetik be őket.

Vlagyimir Putyin elnök a tartalékosok behívásáról szóló előírásokat módosította, és ezzel teremtett lehetőséget arra, hogy a súlyos bűncselekményekért elítélt és a közelmúltban szabadult férfiak is katonakötelesek legyenek – jelentette a BBC.

A szolgálatból kizárólag a gyermekek elleni szexuális bűncselekményekért vagy terrorizmusért elítélteket zárják ki. Minden egyéb bűncselekmény elkövetője besorozható.

Az orosz katonákat az ukrajnai invázióban elkövetett háborús bűncselekményekkel vádolják.

A legújabb bizonyítékot az amerikai AP hírügynökség tette közzé a minap, amely részletesen, hang- és térfigyelő kamerák felvételeivel dokumentálta a márciusi bucsai mészárlást, vagy ahogy az orosz katonák egymás között nevezték: a zacsisztkát, az etnikai tisztogatást, amelynek célja az volt, hogy a lakosságot megfélemlítsék, eltántorítsák az ellenállástól.

A word to learn.
“What happened that day in Bucha was what Russian soldiers on intercepted phone conversations called “zachistka” — cleansing.”#RussiaUkraineWarhttps://t.co/RtYr9OYIGq pic.twitter.com/zQBweWIXW5

— Chris Alemany ** ** ** (@chrisalecanada) November 4, 2022

Az egyik katona, Makszim azt mondta telefonon a feleségének, hogy állandóan isznak, mert másképp képtelenek teljesíteni a parancsot.

Könnyebb így lelőni a civileket […]. Azt hiszem, megőrülünk. Nagyon sok civilt öltem meg

– mondta Makszim a tényfeltáró újságírók által megszerzett hangfelvételen.

Bizonyítékok támasztják alá a háborús bűncselekményeket

A helyszínen gyűjtött bizonyítékok alapján megállapítható, hogy Ukrajnában háborús bűncselekményeket követtek el – jelentette be még szeptember végén az ENSZ által életre hívott független vizsgálóbizottság elnöke, a norvég Erik Mose. A testület tagjai 27 helyszínt kerestek fel Ukrajnában, és több mint 150 áldozattal és szemtanúval beszéltek.

Az orosz erők háborús bűnei közé sorolták a többi között a civilek gyorsított kivégzését és „egyes” katonák által elkövetett „szexuális, nemi alapú erőszakot”.

Több tízezer, az orosz erők részéről elkövetett lehetséges háborús bűncselekményt azonosítottak – állítják Kijevben.

Oroszország tagadja, hogy civileket szándékosan támadna. Ezzel szemben azzal vádolja az ukrán erőket, hogy tüzérséggel lövik a civileket az ország szakadárok által ellenőrzött területein, amit viszont Ukrajna tagad.

Két esetben talált bizonyítékot, hogy ukrán katonák bántalmazták az Orosz Föderáció katonáit, ugyanakkor az Oroszországgal szemben emelt, háborús bűnökkel kapcsolatos vádak száma „nyilvánvalóan lényegesen nagyobb” – közölte az ENSZ-bizottság.

Elítélteket eddig csak a Wagner-csoport toborzott

Börtöntöltelékeket júliusban már a Wagner-csoport elnevezésű magánhadsereg is toborzott, amiről felvétel is készült az egyik cella ablakából. A felvételt készítő rab arról beszélt, hogy Vova, azaz Vlagyimir – az egyik elítélt – már csatlakozott, és néhány, nyomdafestéket nem tűrő indulatszó kíséretében az a kérdés is elhangzik, hogy vajon ezek most harcolni mennek vagy rabolni.

Szeptemberben már személyesen a zsoldossereg alapítója, Jevgenyij Prigozsin fordult egy börtönudvarban a potenciális jelöltekhez, akiknek büntetésük enyhítését ígérte, ha csatlakoznak a Wagnerhez.

Az orosz törvények ugyan nem teszik lehetővé a börtönbüntetés megváltoztatását zsoldosszolgálatért cserébe, Prigozsin azonban magabiztosan közölte: „senki sem kerül vissza a rácsok mögé”, ha a csoportjában szolgálnak.

Ex-convict and human turd-beetle Prigozhin, who sued @Bellingcat in normal court (and lost) and in kangaroo Russian court (and won) over us reporting he runs and funds the Wagner PMC, here on video recruiting Russian convicts for his "own private PMC" Wagner. pic.twitter.com/YjKdyLBYSr

— Christo Grozev (@christogrozev) September 14, 2022

A Wagner most már nem rejtőzik: november 3-án megnyitotta fényűző székhelyét Szentpéterváron. A védelmi technológiát fejlesztő központ hivatalos elnevezése CSVK Wagner centr, amiben a CSVK rövidítés a „katonai magánvállalat” orosz kifejezés kezdőbetűiből áll.

The Wagner Center in St. Petersburg pic.twitter.com/wIZ2x28kFN

— Hyperboloid Maker (@SrbskyRus) November 3, 2022

A tartalékosok egyhatoda már a fronton

A szeptember óta behívott mintegy háromszázezer tartalékosból 49 ezer már Ukrajnában szolgál – közölte maga az orosz elnök.

Rajtuk kívül még „nagyjából ötvenezer” önkéntes jelentkezett frontszolgálatra – mondta Vlagyimir Putyin egy, a Kreml által ellenőrzött ifjúsági mozgalom tagjai előtt.

Putyin döntése a tartalékosok behívásáról bizonyíték arra, hogy az orosz csapatok súlyos kudarcot vallottak az ukrajnai harctéren – vélik nyugati és ukrajnai katonai szakértők.

A részleges mozgósítás meghirdetése óta több ezer, a háborút ellenző orosz férfi menekült el az országból.

Oroszország február 24-én kezdett inváziója óta civilek és katonák ezrei haltak vagy sebesültek meg, városok és települések pusztultak el az összecsapásokban. Csaknem 7,8 millió ukránt regisztráltak menekültként Európában, közülük 2,8 millióan Oroszországba távoztak.

(Borítókép: Kirill Kudryavtsev / AFP)

Rovatok