Lee Harvey Oswald egykori barátja, Paul Gregory egy könyvben emlékezett vissza azon időkre, amikor még együtt múlatták az időt a férfival, aki végül John F. Kennedy amerikai elnök megölése miatt került rács mögé. Gregory kifejtette, már a történtekkor biztos volt abban, hogy Oswald a tettes.
1963. november 22-én sötét időszak köszöntött az Egyesült Államokra, mivel aznap gyilkolták meg John F. Kennedy elnököt Dallasban. A merénylet elkövetésével Lee Harvey Oswaldot gyanúsították, akit sikerült is elfogniuk a tragédiát követő órákban, azonban két nappal Kennedy halála után Oswaldot is meggyilkolták. A férfi egykori barátja, Paul Gregory november közepén egy könyvet adott ki The Oswalds: An Untold Account of Marina and Lee címmel, amelyben többek között arról számolt be, hogy Oswaldnak kisebbségi komplexusa volt, erőszakosan viselkedett, illetve titokzatos természete volt.
Ahogy azt Gregory kifejti a kötetben, bár először megdöbbent, amikor meglátta a hírekben, hogy letartóztatták Oswaldot, egy órán belül megvilágosodott.
Másnap reggel, amikor a titkosszolgálat kihallgatott, azt mondtam nekik: »Meg vagyok győződve arról, hogy ő tette«
– írta Gregory, aki egykor a Houstoni Egyetem professzora volt, illetve Stanfordban kutatóként is tevékenykedett.
Ahogy azt Gregory kifejtette, azt követően ismerte meg Oswaldot, hogy a férfi állásinterjúra ment az apja, Peter Gregory szibériai származású olajmérnök irodájába. Fordítóként szeretett volna dolgozni, mivel folyékonyan beszélt oroszul, azonban sosem kapott munkát. 1962 nyarán töltötte együtt a legtöbb időt Oswalddal és feleségével, Marinával, ekkor még mindhárman a 20-as éveiket taposták. A férfi visszaemlékezése szerint Oswaldék lakására látogatva egyből szemet szúrt neki, hogy az otthonukban nincs se rádió, se tévé vagy ventilátor. A Time magazin egyik számát ugyanakkor nagy becsben tartották. Az újság – amelynek címlapján John F. Kennedy volt látható, akit akkoriban az év emberének választottak – mindig a dohányzóasztalon pihent, ugyanúgy, ugyanott.
A magazin minden alkalommal ugyanabban a pozícióban volt az asztalon a látogatásaim alkalmával
– fejtette ki Gregory.
Hozzátette, Oswald felesége, Marina – aki általában mindig visszahúzódó volt – gyakran beszélt John F. Kennedyről, illetve nejéről, Jackie Kennedyről. Elmondása szerint sokkal többet tudott a párról, mint gondolta. Mindez azért volt érdekes, mivel Marina Oroszországból érkezett az Egyesült Államokba. Gregory megjegyezte, elképzelni sem tudta, hogy Oswald, aki egy újságot tartogatott otthon, a címlapján John F. Kennedyvel, képes lenne később megölni az elnököt.
Lee Harvey Oswald anno tengerészgyalogos volt, aki a Szovjetunióba disszidált, majd később visszatért az Egyesült Államokba, míg neje, Marina orosz származású volt. Gregory kifejtette, apja tagja volt egy helyi, oroszokból álló közösségnek, amely antikommunistának vallotta magát, és sikerült összebarátkoznia Oswalddal. A dallasi oroszok nevezetű csoport tagjai kitelepített oroszok voltak, akik arról szerettek volna hallani, milyen az élet a Szovjetunióban. Elmondása szerint a klub nem titkolt célja volt az is, hogy kiálljanak Marina mellett, aki egy vonzó, azonban csendes nő volt, akit férje bántalmazott. Mint hozzátette, amikor szórakozni mentek, Marina hamar feloldódott, azonban férje a sarokban ücsörgött, mint egy kolonc.
Gregory elmondása szerint Marinával akkor kerültek közelebbi viszonyba, amikor a nő oroszul kezdte őt tanítani. Oswald ezzel együtt nem engedte, hogy neje megtanuljon angolul. Ahogy megemlítette, gyakran vitte el a párt vásárolni, mivel nem volt autójuk, sem babakocsijuk. Állítása szerint nem tűnt úgy, hogy Oswald és neje túlzottan ragaszkodnának egymáshoz, azonban közös gyermekeiket nagyon szerették. Két lányuk született, June és Rachel – utóbbi mindössze öt hónapos volt, amikor John F. Kennedyt, majd az apját is meggyilkolták.
A dallasi orosz közösség egyszer megszánta őket, és babakocsit adtak nekik ajándékba, amit Oswald vonakodva elfogadott, majd később dühbe gurult a jótékony cselekedet miatt – így nem is kaptak több segítségnyújtást. Ahogy arra Gregory a kötetben kitért, Oswaldnak robbanékony természete volt, néha dühkitörései voltak, és azon kérdések elől is csak kitért, amikor arról faggatták, miért ment a Szovjetunióba – ahol végül nem járt sikerrel. Hozzátette, Oswaldról mindenki tudta, hogy marxista szemléletet vallott, amit a neje megvetéssel szemlélt.
Bizonyára tisztában kellett lennie azzal, hogy az ilyen nézetek bajba sodorhatják őt és a családját az Egyesült Államokban
– olvasható a könyvben.
Gregory felidézte azt az esetet is, amikor elhívta Oswaldékat, hogy együtt megnézzék Fort Worth legszebb birtokait és kastélyait. Bár Marina odáig volt az épületekért, férje a kapitalizmus rákfenéjéről tartott nekik előadást. Gregory elmondása szerint Oswald kisebbségi komplexussal küzdött, és zsugori alak volt. Heti két dollárt adott költőpénzként Marinának, illetve annyi ételt, hogy épphogy megéljen belőle, viszont felbérelt egy gépírónőt, aki segített neki emlékiratának elkészítésében. Oswald szentül hitt abban, hogy találni fog egy kiadót a memoárjához, azonban nem így lett.
Mint Gregory kifejtette, akkor találkozott utoljára a párral, amikor Marina megkérte őt, menjen velük Oswald bátyjához, ahol a hálaadást ünnepelték, illetve vigye el őket utána a buszpályaudvarra. Gregory felidézte, hogy a lakoma alatt feszült beszélgetést folytattak, majd ahogy kérték, elfuvarozta őket a pályaudvarra, ez volt az utolsó alkalom, amikor találkoztak. Legközelebb akkor hallott a férfiról, amikor a John F. Kennedy-gyilkosság fő gyanúsítottja lett, azonban a történteket követően nem kereste fel a férfi feleségét, Marinát. Sőt, még azt követően sem, hogy Oswaldot két nappal később meggyilkolták. Ahogy a férfi a kötetben kifejtette, csak Marina második férjével, Kenneth Porterrel tudott kapcsolatba lépni, aki azt kérte tőle, hogy tartsa tiszteletben Marina magánéletét, ezért így is tett. A 81 éves Marina Porter jelenleg Rockwallban él.
Gregory elmondása szerint kezdetben tartott a nyilvánosságtól és a megbélyegzéstől, mivel a családjuk szégyellte a Lee Oswalddal való kapcsolatát. Végül mégis a könyvírás mellett döntött, mert így szeretett volna adózni John F. Kennedy emléke előtt.
Az elnök meggyilkolásával kapcsolatban arra jutottak a hatóságok, hogy Oswald tette nem politikai töltetű volt. Úgy vélték, a férfi egy kétségbeesett, magányos alak volt, aki fontos személynek szerette volna érezni magát. Gregory hozzátette, ebben szerepet játszhatott az is, hogy gyötrelmes kapcsolata volt Marinával.
Ha Lee Harvey Oswald felnőtt volna, valószínűleg iskolai lövöldöző lett volna belőle
– magyarázta Gregory, illetve hozzátette, az is lehetséges, hogy Oswald azért ölte meg az elnököt, mert neje, Marina kedvelte őt, így pontosan tudta, hogy ezzel fájdalmat okozhat neki.
(Borítókép: Lee Harvey Oswald 1963. november 22-én. Fotó: STRINGER / AFP)