Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen csökkent a keresztények száma Angliában és Walesben

2022. november 30., szerda 10:46

A frissen közzétett népszámlálási adatok szerint Angliában és Walesben már ötven százalék alatt vannak a keresztény vallásúak, és valamivel kevesebb fehér ember él ezekben az országokban, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Az Országos Statisztikai Hivatal (ONS) tájékoztatása szerint az Egyesült Királyság két országrészében, 

Angliában és Walesben tíz év alatt 59 százalékról 46 százalékra esett vissza a keresztény vallású emberek száma.

A legnagyobb mértékben azon válaszadók száma nőtt, akik azt mondták, hogy nincs vallásuk, ezen emberek aránya az egy évtizeddel ezelőtti 25 százalékról 37 százalékra emelkedett.

A muszlimok száma is nőtt 2011 és 2021 között: míg tizenegy évvel ezelőtt 5 százalék vallotta magát iszlám vallásúnak, tavaly már 6,5 százalék tett így. Az ONS adatai alapján a buddhista, hindu, zsidó, szikh vagy más vallású emberek aránya nagyjából változatlan maradt az elmúlt egy évtizedben – írja a CNN.

Anglia hagyományosan keresztény ország, egy központi egyházzal, az anglikánnal, melynek feje a brit uralkodó, azaz III. Károly.

A 2021-es brit népszámláláson a vallási felekezet megadása a magyar előírásokhoz hasonlóan önkéntes volt, tehát nem kötelező. Az ONS közölte, hogy tavaly a válaszadók 94 százaléka fedte fel vallását, ami minimális eltérés a 2011-es, 93 százalékos adathoz képest. 

A magukat fehér embernek vallók aránya enyhén csökkent tíz év alatt: 86-ról 82 százalékra.

Az ázsiaiak alkotják a második legnagyobb népcsoportot, arányuk 7,5-ről 9,3 százalékra nőtt. A színes bőrűek száma az egy évtizeddel ezelőtti 1,8 százalékról 2,5 százalékra emelkedett, míg az „egyéb” választ adók aránya egy százalékkal nőtt (a megkérdezettek 1,6 százaléka).

A tavalyi adatfelvétel során tíz válaszadóból kilenc azonosította magát az Egyesült Királyság valamelyik nemzeti identitásával – angol, walesi, skót, északír, brit vagy cornwalli –, ami kismértékben csökkent a 2011-es 92 százalékhoz képest.

Angliában és Walesben egy százalék a lengyel nyelven beszélők aránya, őket követik a románok (0,8 százalÉk). Az indiai nyelvet a válaszadók 0,6 százaléka, míg az írt és az olaszt 0,5 százalék jelölte meg. A népszámlálás hasonló mintákat vett fel a lengyelül, románul, pandzsábiul és urduul beszélők számában.

Az adatfelvétel csak Angliára és Walesre terjedt ki. Az Egyesült Királyságot alkotó négy országrész közül a másik kettőben, Skóciában és Észak-Írországban külön-külön tartanak népszámlálást.

Rovatok