Index Vakbarát Hírportál

Nem készül el időben a sajtos tészta, ezért több millióra perli a gyártót egy nő

2022. december 2., péntek 10:26

Nem a csomagoláson feltüntetett 3 és fél perc alatt készül el a sajtos tészta, ezért ötmillió dollárra perli a gyártót egy floridai nő.

Ötmillió dollárt (mintegy 2 milliárd forintot) követel egy floridai nő a Kraft élelmiszeripari vállalattól, mert állítása szerint nem lehet a csomagoláson feltüntetett 3 és fél perc alatt elkészíteni a cég által forgalmazott sajtos tésztát – jelentette péntek reggel a BBC brit közszolgálati hírportál.

A nő szerint 3 és fél percbe nem fér bele az előkészítés, a tészta és a szószos tasak kibontása, felöntése vízzel, és összekeverése, pedig a dobozon az áll, hogy „3 és fél perc alatt kész”.

Tudunk erről a teljességgel értelmetlen perről, és erőteljesen kiállunk, hogy a beadványban szereplő állításokat cáfoljuk

– tudatta a Kraft szóvivője a lappal.

A felperes, Andrea Ramirez ügyvédei szerint a nő kevesebbet fizetett volna a termékért, ha tisztában van azzal, hogy a mikrohullámúsütőben elkészíthető tészta nincs kész 3 és fél perc alatt. Továbbá azt is kérvényezték, hogy a bíróság kötelezze a Kraftot a megtévesztő hirdetés kiigazítására.

Nem ez az első eset az Egyesült Államokban, hogy élelmiszeripari cégeket megtévesztésre hivatkozva perelnek be. A McDonald’s és a Burger King ellen is indult idén per, mert egy New York-i és egy floridai felperes szerint a hirdetésekben szereplő hamburgereik jóval nagyobbnak tűnnek, mint amekkorák a valóságban.

Rovatok