Ma tulajdonképpen természetesnek tekintjük, hogy Finnország belép a NATO-ba, és azt is, hogy Finnország „nyugati” ország. A csatlakozás 2022-es dátuma azonban felhívja a figyelmet egy paradoxonra. Ha ez ennyire természetes, miért nem évtizedekkel korábban került rá sor? Az egykori szocialista blokk országai már hosszú évekkel ezelőtt beléptek a NATO-ba: Magyarország, Csehországgal és Lengyelországgal együtt 1999-ben csatlakozott, de az egykor a Szovjetunió részét képező balti államok is már 2004-ben tagjai lettek a nemzetközi szervezetnek. Finnország vajon miért maradt kívül mostanáig?
Az úgynevezett „finn út” az észak-európai ország bő félévszázados külügyi irányelve, amely keretében aktív semlegességre törekedett a hidegháborús szembenállás két nagy blokkja között. A finn közvetítő szerep az Amerikai Egyesült Államok és az Orosz Föderáció között a hidegháború lezárulta után is többször megnyilvánult. A még jelenleg is a finn köztársasági elnöki szerepet betöltő Sauli Niinistö Helsinkiben tető alá hozta Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozóját 2018-ban. A megoldás kézenfekvő volt, Finnország az Európai Unió tagja, a nyugati szövetségesi rendszer tagja, ugyanakkor az európai országok közül leghosszabb határ és terjedelmes történelmi múlt köti össze Oroszországgal. Ennek kapcsán adódik az örökérvényű kérdés:
Helsinki földrajzi értelemben keletre helyezkedik el Budapesttől. Sőt, a finnek értelmezése szerint Magyarország inkább déli ország, mintsem keleti- vagy közép-európai. Finnországi nyugati léte azonban nem csak helymeghatározás kérdése, és e tekintetben érdemes a finn történelmet röviden áttekinteni.
Finnország önálló államisága viszonylag friss történelmi fejlemény. A középkor elején független finn törzsek a hivatalos történelmi források alapján 1249-tól kerültek Svédország fennhatósága alá.
Jelentős fordulatot 1809 hozta, amikortól Finnország az orosz birodalom része lett, autonóm tartományként.
Ez volt Finn Nagyhercegség korszaka. Fontos azonban látni, hogy Oroszország már korábban is törekedett rá, hogy szorosabban kontrollálja a finn területeket, amelyek lényegében ütközőzónát jelentettek a svéd birodalommal.
Helsinki városképe is tükrözi ezt a két birodalom határán elterülő földrajzi és történelmi helyzetet. A város központi részén ma is egymástól néhány száz méterre állva magasodik a város fölé az evangélikus Dómtemplom (Tuomiokirkko), amely lényegében a város szimbóluma és a szintén ikonikus épület, az ortodox Uspenski-székesegyház. Továbbá a Dómtemplom előtt, a főtéren (Senaatintori, a szenátorok terén) áll II. Sándor cár, finn nagyherceg szobra.
Az úgynevezett vörösek (elsősorban szociáldemokraták) és fehérek (a polgári oldal) harca a következő időszakban folyatódott. A vörösöket a szovjetek támogatták, míg a fehéreket elsősorban a németek. A polgárháborúban a fehérek győztek. Finnország a német érdekszférába került, de igyekezett Svédországgal, és nyugati hatalmakkal, közöttük az Egyesült Királysággal és az Amerikai Egyesült Államokkal jó viszonyt kialakítani.
Így a két világháború között elkezdődött a nyugati kapcsolatok kiépítése, amelynek a későbbi aktív semlegesség politikája során nagy jelentősége lett.
A következő mérföldkő a magyar vonatkozásokkal is rendelkező ún. téli háború volt. A finn–szovjet háborúra 1939–40 között került sor. Ha az események szempontjából mellékszál is, de érdemes megemlíteni a magyar segítségnyújtást. A finnekkel szimpatizáló magyar közvélemény igyekezett támogatásáról biztosítani az északi országot. A magyar önkéntes katonai különítmény ugyan nem jutott már el a harcokig, de az esemény szimbolikus erővel bírt, és erősítette az északi ország kedvező megítélését a korabeli nemzetközi közvélemény előtt. Emellett a finnek a mai napig hálásak a magyar gesztusért.
A téli háborúban a finnek jelentős veszteségeket okoztak a nagyobb létszámú és jobban felszerelt szovjet seregeknek, de végül a kis északi nép kénytelen volt békét kötni, amely jelentős veszteségekkel járt számukra. Az észak-európai ország területének 11 százalékáról kellett lemondania, és közel félmillió ember telepítettek át a megszállt területekről. A békekötés ellenére a korlátozott háború folytatódott a szovjetek ellen 1944-ig.
A háborúban elvesztett karéliai területek korábban is többször cseréltek gazdát, ugyanakkor ma az Orosz Föderáció részét képező Karél Köztársaságban jelenleg is van még ún. karjalai népesség (kb. 7,4 százalék), valamint kisebb arányban (1,4 százalék) finnek is élnek. A karjalaiak nyelve és kultúrája igen közel áll a finnhez, ám azt mégis különálló nyelvnek és népességnek tekintik. A hasonlóság azonban olyan erős a finn-nel, hogy Elias Lönnrot a Karéliában gyűjtött dalokból alkotta meg a Kalevalát, a finn nemzeti eposzt. Ez a kapocs is jelzi a finn és orosz történelem, illetve a lakosság összefonódását, amely mind a mai napig fennáll. Megjegyezhetjük azt is, hogy a finn-ugor rokonság kapcsán a két ország kapcsolatai még számos ponton keresztezik egymást.
A téli háború és a későbbi finn katonai ellenállás hozzájárult ahhoz, hogy Finnország nem került a szocialista blokkba, miközben a Szovjetunióval szomszédos volt.
Finnország különleges helyzetét a hidegháború alatt az ún. „finlandizáció” fogalma írta le. A korszakot az ország két köztársasági elnöke fémjelezte, Juho Kusti Paasikivi, aki 1946 és 1956 között regnált, és Urho Kekkonen, aki 1956 és 1982 között. Kekkonen az 1960-as évek végén könyvet is írt e sajátos külpolitikáról, amely magyarul csak a rendszerváltáskor, 1989-ben jelent meg „A finn út” címmel. Az időszak külpolitikai irányelveit Paasikivi-Kekkonen doktrínaként is említik, mivel Paasikivi finn elnök indította útjára azt, majd utódja, Urho Kekkonen folytatta. A doktrína Finnország önálló, demokratikus és kapitalista gazdasági berendezkedésű államként való fennmaradását tűzte ki célul, a Szovjetunió közvetlen közelségében.
Ez egyúttal aktív közvetítő szerepet is maga után vont a kelet és nyugat között.
A Szovjetunió és nyugati szomszédja 1948-ban barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződést kötött egymással. Ez a megállapodás lett a letéteményese a békés egymás mellett élésnek. A két fél leszögezte, hogy nem lesznek részesei a másik ellen irányuló szövetségnek, és tiszteletben tartják az egymás belügyeit, abba nem avatkoznak be. Így az időszak alatt Finnország kül- és belpolitikája olyan módon alakult, hogy a szovjet érdekeket ne sértse. Függetlenül attól, hogy a nyugati közvéleményt megosztotta
Finnország kettős politikája következtében a finnek képesek voltak helyzetet saját javukra fordítani.
Ennek gazdasági vetülete az lett, hogy Finnország prosperáló kereskedelmi kapcsolatokat alakított ki keleti szomszédjával, és az iparosodása is folyamatosan végbement. A nemzetközi kapcsolatokban a kis északi ország igen aktív szerepet vállalt.
Az aktív semlegesség jegyében Helsinki adott otthont mind nemzetközi tárgyalásoknak, mind olyan óriási sportrendezvényeknek, mint az 1952-es helsinki olimpia. A legkiemelkedőbb esemény a hidegháborús korszakban az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlete (EBEÉ, később EBESZ-lént intézményesült) volt. 1975-ben írták alá az ún. helsinki záróokmányt, amely jelentős szerepet játszott a hidegháborús enyhülésben. A finn szerepvállalásnak állít emléket, hogy az elindult kezdeményezéseket „helsinki folyamatnak” nevezik. Ezek többek között magukba foglalják az emberi és kisebbségi jogok területén kidolgozott vívmányokat, valamint a nyugati és a keleti blokk közötti enyhülés jegyében fegyverzetkorlátozási megállapodásokat is.
Később, a rendszerváltás időszakában, 1990-ben George Bush és Gorbacsov közötti találkozóra is sor került Helsinkiben. Az aktív közvetítő szerep ideálja a hidegháború utáni évtizedekben sem merült feledésbe. Ennek csúcspontja 2018-ban volt, amikor Donald Trump és Vlagyimir Putyin ültek tárgyalóasztalhoz a finn fővárosban.
A finn–orosz kapcsolatok átalakultak a hidegháború végével.
Finnország gazdaságát is megviselte kiemelt külkereskedelmi partnerének, a Szovjetuniónak a szétbomlása. A válság után Finnország egyértelmű nyugati orientációja jegyében 1995-ben Svédországgal együtt csatlakozott az Európai Unióhoz.
Oroszország azonban továbbra is fontos külkereskedelmi partnere maradt. Lényeges elem, hogy ilyen módon Oroszország az Európai Unióval határos állammá vált. Finnország ezután kezdeményező szerepre törekedett a közös európai uniós külpolitika formálásában is, és ezen belül az Oroszország-politikájának kialakításában.
Uniós támogatással határmenti regionális együttműködések is megvalósultak. Az orosz–finn kooperáció nemcsak EU-s keretek között folytatódott, hanem olyan nemzetközi fórumokon is, mint az Arktisz Tanács, az Északi-sarkvidék ügyeinek legfontosabb nemzetközi fóruma, vagy a Barents Euro-Arktisz Tanács, amely regionális szervezet és az észak-európai államok, valamint Oroszország Barents-tenger menti területeinek együttműködését fogja egybe. Finnország e nemzetközi fórumok keretében is igen aktív külpolitikát folytatott. Magát az Arktisz Tanács létrejöttét megalapozó szerződést, az Arktisz Környezetvédelmi Stratégiát (Arctic Environmental Protection Strategy, AEPS) is Finnországban, Rovaniemiben írták alá, aminek szintén előfeltétele volt, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió hajlandó legyen tárgyaló asztalhoz ülni Finnországban.
A kedvező légkörrel jellemezhető finn–orosz kapcsolatokban 2014-es orosz–ukrán konfliktus okozta az első törést.
Akkor a NATO-tagságot alapvetően elutasító finn lakosság kezdett elfogadóbbá válni a nemzetközi katonai szervezethez való csatlakozással szemben, e tendencia azonban egyértelműen csak 2022-ben fordult át támogató állásponttá. Ugyan 1994 óta van már egy békepartnerségi megállapodás a NATO és Finnország között, de 2022. május 18-án Finnország hivatalosan is kérte a szervezetbe való felvételét.
Finnország néhány nappal később, december 6-án ünnepli a függetlenségi napot. A Mikulás nem is aznap érkezik, hanem majd karácsonykor. A függetlenségi ünnepen a finnek éppen az Oroszországtól való elszakadást ünneplik. 1917. december 6-án, a szovjet fordulat után a finnek úgy érezték, elérkezett a történelmi alkalom, hogy országuk önálló állammá válhasson.
Míg bő száz évvel később, 2022-ben már Oroszországgal elhidegült viszonyban lévő katonai blokk tagjaivá válhat Finnország. Ilyen módon a NATO további 1300 kilométernyi közvetlen orosz határszakasszal bővülne.
(Borítókép: Finn katonák egy Svédországgal és a NATO-val közös hadgyakorlaton 2022. június 11-én Varmdöben. Fotó: Jonas Gratzer / Getty Images)