Ismét sűrűsödnek a kérdőjelek, hogy miként szabadulhatott rá az emberiségre a világjárványt okozó SARS-CoV-2 vírus, amely a hivatalos statisztikák szerint az elmúlt két évben 6,6 millió ember halálával hozható összefüggésbe.
Az egész úgy kezdődött, hogy egy szabadúszó újságíró (James Tobias) közérdekű adatigényléssel élt, hogy megtudja, milyen szakmai egyeztetés előzte meg a SARS-CoV-2 vírus eredetéről szóló első komolyabb, azóta is legbefolyásosabb tanulmány elkészültét (The proximal origin of SARS-CoV-2, Nature Medicine folyóirat, 2020. március 17.). E tanulmány alapján terjedt el ugyanis rögtön a világjárvány elején az az álláspont, hogy a vírus természetes eredetű, és spontán módon „ugrott át” állatról emberre.
Az e-mail-váltásokban a tanulmány szerzői és a kiadó leveleznek egymással és külső szakértőkkel, erről elsőként a brit The Telegraph adott hírt. Beszélgetéseikből három dolog derül ki:
Még valami világossá vált, ha időrendeket is figyeljük: a levelezés egyes résztvevői úgy írták meg az egész világot akkoriban lecsitító, a vírus laboratóriumi eredetét gyakorlatilag kizáró tanulmányukat, hogy a fenti három ellenvetéssel már maguk is tisztában voltak, sőt, egyeseket közülük magánemberként maguk is osztottak.
A második tétel talán a legfontosabb ezek közül: hiszen ha a vírus utólagos vizsgálata nem visz minket előrébb az eredetkutatásban a levelezés konszenzusa szerint, akkor kizárólag a járvány nagyon korai szakaszáról szóló hatósági adatszolgáltatásokra alapulhat bármiféle eredetkonklúzió, mely ebben a konkrét esetben csakis Kínából származhat. Vagyis alapos (értsd: tudományos) indok nélkül vették készpénznek egy kínai agráregyetem vonatkozó villámverdiktjét, noha ők sem hitték el igazán.
A legújabb fejleményekre Matt Ridley is reagált (egy publicisztikával és egy podcast-nagyinterjúban), aki az egyik legnépszerűbb tudományos ismeretterjesztő ma a nyugati világban. Legutóbbi könyvét pontosan ebben a témában írta egy mikrobiológussal közösen (Viral: The Search for the Origin of COVID–19, 2021), amelyet az akadémiai világ is imponálóan átfogónak is kiegyensúlyozottnak tart. Az eredeti végzettségét tekintve zoológus Ridley úgy fogalmazott, hogy kezdetben azért nem hitte el ő sem, hogy emberi kéz is lehet a világjárvány kitörésében, mert biztos volt benne, hogy nem tart még itt a tudomány, de a könyve írásakor megdöbbenve értesült a vírusokkal kapcsolatos modern laboratóriumi kísérletek típusairól és eredményeiről, ezért ma már nem veti el ő sem ezt a lehetőséget.
Számára az a leggyanúsabb, hogy milyen gyorsan terjedt át emberről emberre e kórokozó. Mert olyan van, hogy egy állati vírus megfertőz embert is, de ez még nem jelenti automatikusan azt, hogy emberről emberre is képes terjedni. Ahhoz hordoznia kell egy olyan ún. furin-hasítóhelyet is, amely képes ennyire megnövelni a megbetegítőképességét. Egy efféle mutáció természetes létrejötte viszont hosszú folyamat, nem néhány hét, ahogy az állítólag a vuhani állatpiac körül történt. (Szinte szóról szóra ugyanígy érvelt tavaly márciusban Robert Redfield virológus is, aki az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ vezetője volt a világjárvány kirobbanása idején.)
Ridley határozottan hitet tett amellett, hogy akármilyen kényes is geopolitikailag egy végkövetkeztetés, a tudományos gondolkodást ennek nem volna szabad befolyásolnia. Például azért sem, mert a tudomány mindenhatóságát nehéz úgy elfogadtatni egy egészségügyi vészhelyzetben százmilliókkal, ha közben maguk a tudományos konklúziók nem a tudományos módszer betartásával és eredményeként álltak elő. Szerinte további, az eddigieknél alaposabb vizsgálatokra van szükség.
Megengedőbb, ha úgy tetszik, pragmatikusabb álláspont is létezik ugyanerről, amely szerint a fenti ellentmondás valójában nem is oly vészes:
Lesz majd egy pont, amikor feltétlenül tisztáznunk kell e vírus eredetét, mert nagyon sokat tanulhatunk belőle tudományosan. De jelenleg az a legfőbb dolgunk, hogy az egész világot egyesítsük abban, hogy legyőzzük ezt a járványt. (...) Az eredet megfejtése ebben a pillanatban nem az elsődleges kihívásunk. (...) A HIV-vírus genetikáját is tizenöt év alatt értettük meg, de ez nem befolyásolta az erőfeszítéseinket, hogy küzdjünk ellene.
Vagyis a védekezés sürgős, az eredetkutatásra viszont ráérünk majd csendesebb időkben (kérdés persze, hogy a mostani már csendesebb idő-e). A világ egyik vezető immunológusa, Mark Dybul tavaly nyáron az Indexnek adott exkluzív interjújában fogalmazott így.
Fontos különbséget tenni a laborszökevény-elméletek típusai között – legalább kétféle szempont szerint. Vannak, akik meggyőződéssel állítják, hogy egy kínai laborból szabadult el a pandémiát okozó vírus, és vannak, aki szerint ezt az eshetőséget sem lehet jelen tudásunk alapján kizárni. Ez két eltérő álláspont. A másik fontos határvonal azok között húzódik, akik szerint Kína szándékosan engedett rá a világra egy gyilkos járványt, és akik szerint laboratóriumi baleset történt, amelyet utóbb próbáltak eltussolni. A tudományos közösség „renitensei” nem a legvadabb konteókat támogatják, hanem mindkét esetben a második verziót: nem zárható ki, hogy baleset történt Kínában. (Az óvatlanságot még a legújabb botránykönyv szerzője sem vitatja.)
Az eredettel kapcsolatos tudományos konszenzus megteremtésére több kísérlet is volt már. Az első a már említett tanulmány, amely rögtön az események sűrűjében próbálta rövidre zárni ezt a vitát 2020 márciusában. A második a WHO-jelentés 2021 márciusában, amely egyértelműen a természetes eredet mellett tört lándzsát (bár ezt maga a szervezet elnöke is elhamarkodottnak ítélte). Utóbbira válaszul 14 ország követelt egy újabb, független és átfogó vizsgálatot, és a kínai kormány őszinte együttműködését.
A WHO erre válaszul létrehozta az ún. SAGO-csoportot, amely 27 ország tudósainak bevonásával kutatja, hogy mi is történt pontosan. Előzetes (ez év júniusi) jelentésük szerint a laborszökevény-teória továbbra is komolyan vizsgálandó, mert teljességgel nem zárható ki, ezért arra kérték a kínai kormányt, hogy idén december elejéig – tehát körülbelül mostanáig – bocsásson rendelkezésre minden adatot a járvány egészen korai szakaszáról.
(Borítókép: Stringer / Getty Images Hungary)