Az energiaválság példátlan lendületet adott a megújuló energiaforrások piacának, a következő öt évben megduplázódhatnak a kapacitások – hangsúlyozza a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) keddi jelentésében.
A világ a következő öt évben akkora kapacitásokat fejleszthet megújuló energiaforrásokból, mint az elmúlt húsz évben összesen – tette hozzá az IEA.
A szervezet előrejelzései szerint 2025-ig a nap- és a szélenergia az elektromosság elsődleges forrásává válik, megdöntve a szén vezető szerepét.
A nemzetközi közösség Oroszország ukrajnai háborújának megindítását követően döntött úgy, hogy felszámolja függését a fosszilis energiahordozóktól. Ennek érdekében további lépések történtek kormányzati szinten, különösen Európában, amely igyekszik kiváltani az orosz energiahordozókat.
A világ megújuló energiaforrásainak kapacitásnövekedése 2022 és 2027 között elérheti a 2400 gigawattot (GW) – írta a Nemzetközi Energiaügynökség. Ez a mennyiség megegyezik Kína jelenlegi elektromos kapacitásával, és egyharmaddal több, mint amennyit a szakértők egy évvel korábban vártak.
Az IEA igazgatója, Fatih Birol szerint „az energiaválság történelmi fordulópontnak bizonyulhat egy tisztább és biztonságosabb globális energetikai rendszer felé”. Hozzátette: fontos a lendület fenntartása, ha meg akarjuk őrizni a reményt, hogy 1,5 fok alatt tarthatjuk a felmelegedés mértékét az iparosodás előtti szinthez képest.
A jelentés szerint 2022 és 2027 között megháromszorozódhatnak a napenergia feldolgozását célzó kapacitások. Az áruházak és a lakóépületek tetején ugrásszerűen megnőhet a napelemek száma. Ugyanebben az időszakban kétszeres kapacitásnövekedés várható a szélerőművek területén, jelentős részben a szárazföldön. A bioenergia iránti kereslet az MTI szerint 22 százalékkal emelkedhet, különösen az Egyesült Államokban, Kanadában, Brazíliában, Indonéziában és Indiában, ahol a kormány támogatja ezt az energiaforrást.