Megerősítették az Európai Unió tagországai kedden Tiranában elkötelezettségüket aziránt, hogy az uniót kibővítsék a Nyugat-Balkán térségének országaival – derül ki az EU-tagállamok és a nyugat-balkáni országok (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Szerbia, Montenegró és Koszovó) állam- és kormányfői találkozója után kiadott zárónyilatkozatból.
Az unió a csatlakozási folyamat felgyorsítása mellett foglalt állást, hozzátéve, hogy a folyamatnak a partnerországokban végrehajtott hiteles reformokon kell alapulnia, és minden érintett állam a saját teljesítményéhez mérten haladhat előre.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a találkozó utáni sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy az uniónak is van feladata a bővítés felgyorsítása érdekében, mert meg kell teremtenie az új tagok teljes körű beilleszkedését segítő feltételeket. Edi Rama, a házigazda Albánia miniszterelnöke kijelentette: az, hogy Tiranában tartották a csúcstalálkozót, egyértelműen jelzi, hogy az EU-nak épp annyira szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a Nyugat-Balkánnak az EU-ra.
A magyar kormány tagjai az utóbbi hónapokban többször is hangsúlyozták, hogy a politikai tömbnek mindenképpen szüksége van a nyugat-balkáni bővítésre. Szeptember elején Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban arról beszélt, hogy a régióban található országok európai integrációja hozzájárulna ahhoz, hogy fokozzák az európai biztonságot.
A tárcavezető szerint a bővítési politikának kell lennie az EU legfontosabb politikájának, Európának mindenképpen szüksége van a Nyugat-Balkánra – hangsúlyozta. Szijjártó Péter rámutatott, az ukrajnai háború globálisan is rendkívül súlyos hatással van az élelmiszer-ellátás biztonságára, több száz millió embert fenyeget az a veszély, hogy nem jut elég élelmiszerhez.
Orbán Viktor miniszterelnök is támogatja a bővítés gondolatát, a kormányfő tavaly szeptemberben úgy fogalmazott, a Balkánt nem ütközőzónává kell tenni, hanem integrálni kell az Európai Unióba. Szerinte a Balkán a következő nagy lehetőség az Európai Unió számára, „a Balkán az EU következő nagy gazdasági motorja lehet” – mondta a kormányfő.
Szlovákia miniszterelnöke, Eduard Heger is megerősítette, hogy az uniós tagállamok kapcsolatokat akarnak kiépíteni a nyugat-balkáni országokkal és fejleszteni szeretnék a beruházásokat a régióban, írta meg az Új Szó.
„Segítenünk kell a nyugat-balkáni országokat abban, hogy megerősíthessék a határaikat, és összehangoljuk a vízumainkat” – tette hozzá Heger, miután szóba került, hogy az illegális bevándorlók a nyugat-balkáni országokon keresztül érkeznek az EU-ba.
(Borítókép: Az Európai Unió tagállamai és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozója Tiranában 2022. december 6-án. Fotó: Ludovic Marin / AFP)