Index Vakbarát Hírportál

Közel húsz év börtön vár a volt guatemalai elnökre

2022. december 8., csütörtök 07:09

Csalás és korrupció miatt 16 év börtönre ítélte helyi idő szerint szerdán a bíróság Guatemalában Otto Pérezt, az ország volt elnökét, aki 2012 és 2015 között volt államfő.

A volt politikust és nyugalmazott tábornokot bűnszervezetben való részvételben és vámcsalásban való bűnrészességben találta bűnösnek a legsúlyosabb ügyek tárgyalására felállított különbíróság. Mindkét vádpontban 8-8 év börtönt szabtak ki rá, és nem is szabadulhat korábban.

Emellett egymillió dollárt is fizetnie kell büntetésként.

Pérez korábbi alelnökére, Roxana Baldettire ugyanekkora büntetést mért az igazságszolgáltatás. A törvénytelen vagyongyarapodás vádja alól azonban mindkettejüket felmentették.

A bíróságnak nincs kétsége afelől, hogy a törvénytelen vagyongyarapodás bűncselekménye is megvalósult

– szögezte le Karry Sarceno bíró, világossá téve azonban, hogy ezt az ügyészségnek nem sikerült kellőképpen bizonyítania.

A 72 éves Pérez az ítélethirdetés előtt azt mondta, hogy bízik és hisz abban, hogy felmentik. „Elkeseredett vagyok és csalódott” – mondta a rá kimért büntetés bejelentése után, és közölte, hogy fellebbez.

A nyomozati adatok szerint a bűncselekmény során 3,5 millió dollár kenőpénz került illetéktelen helyre, a csalásokkal pedig 10 millió dollárral károsították meg az államkasszát. Pérez 2015 szeptemberében mondott le, amikor a Guatemalában elkövetett bűncselekményeket feltárni hivatott ENSZ-bizottság nyilvánosságra hozta jelentését a történtekről. Még aznap le is tartóztatták – számolt be az MTI.

Rovatok