Index Vakbarát Hírportál

Halvány remény az EU-s pénzekre, de Brüsszel ragaszkodik a fegyveréhez

2022. december 10., szombat 06:12

Az EU végrehajtó testülete, az Európai Bizottság pénteken közölte, hogy nem módosít a magyar korrupcióellenes intézkedések értékelésén, amely értelmében továbbra is indokoltnak tartják a 7,5 milliárd euró befagyasztását, ugyanis aggályosnak tartják az ország demokratikus visszafejlődését.

Az Európai Bizottság szeptemberben jelentette be, hogy a jogállamisági eljárás keretében felfüggesztik a magyar kohéziós program három részére vonatkozó pénzek 65 százalékát, vagyis 7,5 milliárd eurót. Azóta azonban több jogszabályt is elfogadott a magyar Országgyűlés, ezért az uniós tagállamok pénzügyminiszterei azt kérték az Európai Bizottságtól, hogy frissítsék javaslatukat.

Magyarország még nem tett eleget az EU-s pénzekért

Pénteken döntést hozott az Európai Bizottság, amely értelmében továbbra is indokoltnak tartják a 7,5 milliárd euró befagyasztását. A döntés azután született, hogy Franciaország és Németország sürgette a Bizottságot, hogy értékelje, Magyarország tett-e előrelépést a jogállamisági reformok terén a múlt hónap óta, amikor a Bizottság először tette közzé javaslatát – írja a Politico.

Johannes Hahn uniós költségvetési biztos levelében azt írta, hogy Magyarország új információkat nyújtott be a Bizottságnak, de ezek az adatok „nagyrészt megfelelnek a Bizottság számára már rendelkezésre álló adatoknak”. Hahn hozzátette, hogy bár történtek pozitív lépések, továbbra is fennállnak „gyengeségek és kockázatok”.

Sokan feltételezték, hogy Franciaország és Németország részben abban a reményben kérte az aktualizált felülvizsgálatot, hogy a Bizottság csökkenteni fogja a Magyarországtól visszatartott összegeket. Budapest több kulcsfontosságú kérdést – köztük a kritikus ukrajnai támogatást és a minimális társaságiadó-kulcsot  is blokkol, egyesek szerint azonban az ország feloldhatja vétóit, ha az EU enyhít a 7,5 milliárd eurós összegen.

A döntés továbbra is a Tanács kezében

A döntést tehát a Bizottság továbbra is a Tanácsra bízza, remélve, hogy megalapozottabb döntést tud hozni a rendelet szerinti intézkedések elfogadásáról. A tisztviselőknek december 19-éig kell dönteniük arról, hogy jóváhagyják, felülvizsgálják, elutasítják  vagy akár teljesen figyelmen kívül hagyják  a Bizottság ajánlását. Ez azt jelenti, hogy a 7,5 milliárd eurót még mindig csökkenthetik  vagy végül oda is ítélhetik Magyarországnak.

(Borítókép: Thierry Monasse / Getty Images)

Rovatok