Index Vakbarát Hírportál

Recep Tayyip Erdogan jövőre indul utoljára a választásokon

2022. december 11., vasárnap 20:04

Recep Tayyip Erdogan török elnök közölte, hogy a 2023-as választásokon indul utoljára – írta vasárnap a Yeni Safak török kormánypárti napilap.

Erdogan szombaton az észak-törökországi Samsunban szólalt fel, és úgy fogalmazott: „azzal az erővel, amelyet 2023-ban a nemzetünktől a magunk nevében utoljára kért támogatásból szerzünk, megkezdjük a Törökország Évszázada építését, és átadjuk ezt a dicső zászlót a fiataloknak”.

Törökországban 2023 első felében egyszerre tartják a köztársaságielnök- és a parlamenti választást. A 68 éves Erdogan amellett, hogy a kis-ázsiai ország államfője, a kormányon lévő iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is egyben.

Erdogan 2003 és 2014 között Törökország miniszterelnöke volt, 2014 óta pedig köztársasági elnök. Az ország addigi parlamentáris berendezkedése 2017-ben egy népszavazás következtében elnöki rendszerré változott, ami több jogkörrel ruházta fel az államfőt.

A jövő évi választásokra hat ellenzéki párt fogott össze Erdogan leváltása, valamint a korábbi parlamentáris rendszer visszaállítása érdekében. A szövetség még nem hirdetett saját jelöltet a köztársasági elnök tisztségére.

Rovatok