Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa: Szerényebben ünnepeljünk, inkább az ukránokat támogassuk!

2022. december 14., szerda 15:07

Ferenc pápa szerda délelőtt, a vatikáni VI. Pál teremben tartott általános kihallgatás végén azt kérte karácsony közeledtével az emberektől, hogy vásároljanak kevesebbet, ünnepeljenek meghitt körülmények között, de szerényebben, és inkább támogassák az ukrán embereket.

Az egyházfő beszédében külön kiemelte, hogy jelenleg nagyon sokan szenvednek Ukrajnában, akikért imádkoznunk kell, és lehetőségei szerint mindenkinek támogatnia kellene a bajbajutottakat és a rászorulókat.

Ferenc pápa szerint empátiát kell mutatnunk a nehéz helyzetben lévők felé Mindezt megtehetjük úgy is, ha változtatunk szokásainkon, hozzáállásunkon, főleg most, karácsony közeledtével.

Hozzátette: „Jó dolog karácsonyozni, jó dolog ünnepelni, de csökkentsük egy kicsit a karácsonyi költekezés szintjét! Szerényebben készüljünk a karácsonyra, kevesebb ajándékkal! Amit pedig megspórolunk, küldjük el az ukrán népnek, amely nélkülözik, sokat szenved.”

A Szentatya szerint ezekben a mostani időkben még fontosabb egy-egy gesztus megtétele.

Az emberek éheznek, fáznak, sokan meghalnak, mert nincs a közelben sem orvos, sem ápoló. Ne felejtsük el: igen, karácsonyozzunk; igen, békében az Úrral, de az ukránokkal a szívünkben! És tegyünk meg egy konkrét gesztust értük!

– idézi a pápa emberekhez intézett kéréseit a Magyar Kurír.

Ferenc pápa vasárnap tartott miséjén közölte: rossz dolgokra számít a közeljövőben. A katolikus egyházfő homíliájában azt mondta: „Keserű időket élünk, amelyben tombol a háború és nő az igazságtalanság, az éhezés, a szegénység és a szenvedés”, de ez még nem minden, ugyanis

TÖBB ELŐJELÉT IS LÁTJA ANNAK, HOGY A JÖVŐ MÉG SÖTÉTEBB LESZ, ÉS MÉG NAGYOBB PUSZTULÁS VÁR AZ EMBERISÉGRE, MINT EDDIG.

A pápa nemrég náci hadművelethez hasonlította az ukrajnai háborút, amely a második világháború első éveiben mintegy kétmillió emberéletet követelt. Az akkori általános audienciáján lengyel zarándokokhoz szólva megjegyezte, hogy a lengyelországi Lublini Katolikus Egyetem a közelmúltban emlékezett meg a Reinhard-művelet évfordulójáról. „Most a történelem ismétli önmagát. Mindannyian látjuk, mi történik Ukrajnában” – tette hozzá.

Ferenc pápa december 4-én, a vatikáni Szent Péter téren a déli Úrangyala imádság után mondott olasz nyelvű beszédében közölte: az idei ünnepnapon Szűz Mária közbenjárására bízza a békéért mondott imát. Hozzátette: az ima különösképpen a mártír ukrán népért szól. Az egyházfő a háború kirobbanása óta több alkalommal mondott már imát a békéért az általános audienciákon. Egy hónappal a háború kezdete után, március 25-én a Szent Péter-bazilikában bemutatott bűnbánati szertartás keretében felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát Mária szeplőtelen szívének.

Rovatok