A most megjelent kötet immár a harmadik darabja A csütörtöki nyomozóklub néven indult krimiszériának. A 2020-ban publikált első könyv már önmagában milliós eladást generált, amelyet a tavalyi folytatás könnyedén felülmúlt, így a krimiőrültek alig bírták kivárni a folytatást, vagyis a magyarul most megjelent Az eltévedt golyó című részt.
A dolog pofonegyszerű, mondhatnánk nagyvonalúan. Végy egy dél-kelet angliai, csendes, kellemes környezetben lévő, nyugdíjasok lakta idősotthont. Négy bentlakó szépkorúnak az a kedvenc szórakozása, hogy minden csütörtökön összegyűlnek a klubszobában, és az elmúlt évtizedekből válogatnak a környéken történt megoldatlan bűnügyek közül. Amelyikre rácuppannak, azt alaposan szétszedik. Négyük közül az egyik, Elizabeth, egykori kém, a brit elhárítás, az MI6 volt ügynöke, aki így 70 felett sem riad meg, ha éppen pisztolyt kell valakire szegeznie.
A másik három között van egykori pszichiáter, ápolónő és szakszervezeti vezető, akinek fénykora a nyolcvanas évek elején volt, amikor szervezte az akkori Thatcher-kormány-ellenes brit bányászsztrájkot. Viszont van még két ideiglenes rendőr tagja is a nyomozóklubnak, mégpedig az egyik helyi rendőrségi nyomozó és érdeklődő segítőtársa. Ők időről időre „besegítenek”, ha a túlkoros nyomozók elakadnak, mondjuk, régi rendőrségi ipari kamerás felvételek beszerzésében és elemzésében.
Ebben a mostani könyvben azonban a történet még az első két kötet sztoriján is túltesz. Annak érdekében, hogy érzékeltessem, milyenek is ezek a vagány nyomozó nyugdíjasok, álljon itt egy rövid részlet a könyvből, amelyet egyik újsütetű barátjuk mond róluk:
Alig két hete ismerlek benneteket és eddig voltam már egy sírban egy KGB-s ezredessel, szemtanúja voltam annak, hogy egy kis öregasszony elkábít egy vikinget. Sok furcsaságot csináltam már életemben, de semmi, abszolúte semmi, amit életemben tettem, nem fogható ahhoz, ha az ember pár napot eltölt veletek. Mi van még a tarsolyotokban?
Ez az utolsó kérdés még csak a könyv nagyjából felénél hangzik el. Onnantól kezdve teljesen felpörög a történet, és semmi sem az, aminek, akinek látszik, olyan csavarok épülnek be a sztoriba, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy egy elítélt is segíthet a nyomozásban a börtönből, a rendőrség nem mindig a bűnt üldözi, és nagyon hasznos, ha van az embernek egy kriptovalutákban utazó viking segítője.
De a szereplők használnak mindenféle eszközt, mely mindennapjaink része. A mobiltelefontól kezdve a közösségi médián át még a kriptovaluta-befektetéseik is megjelennek. Nem véletlen, hogy egy némi kis segítséggel meghekkelt televíziós celeb Instagram-oldalán oldódik meg végül a rejtély, amelyet – ügyes hírtereléssel megtoldva – aztán milliók követnek élőben az Instán. A történet annyira jól van megírva és szerkesztve, hogy nagyon gyorsan beszippantja az olvasót, nem lehet letenni a könyvet, mert az embernek akkor állandóan azon jár az agya, hogy na, erre meg mit lépnek a nyomozóklub tagjai.
Richard Osman, vagyis a szerző, jó nevű televíziós újságíró. Nem véletlen az sem, hogy ennek a mostani történetnek a középpontjában is egy sikeres, pályája elején álló televíziós újságíró nő áll, aki nagyon furcsa körülmények között tűnt el nyomtalanul. Autója egy szikláról zuhant le, a tengerparton találják meg, de nincs benne a holttest, viszont találnak a nőtől származó vérnyomokat a kocsiban. Egy halvány nyomon elítélt gyanúsítottja van az ügynek, ám ez nem vezeti félre a nyomozóklub tagjait, szimatot fognak.
Richard Osman édesanyja is már egy ideje egy dél-kelet angliai nyugdíjas falu lakója, és elmondása szerint mindig, amikor meglátogatta anyját, felmerült benne, hogy milyen összetételű emberek élhetnek együtt az otthonban. Tehát az alapötlet adva volt, e köré kellett felépíteni a négy idős karaktert Osmannak. Az ötletről pedig ebben az alábbi BBC-interjúban beszélt a szerző, hozzátéve, mivel meséltek nyugdíjba vonult kém házaspárról is az otthon lakói, így azt gondolta, könyvébe is becsempész egy ilyen karaktert.
Azt is elárulta az interjúban, hogy gyakran, amikor édesanyja is elkíséri egy-egy felolvasó-dedikáló estre, akkor anyjától többen kérnek ma már autogramot, mint tőle. Osman már fiatalon írt forgatókönyvet sitcomoknak, majd ráállt a kvízműsorokra. Ahogy az rtl.hu-nak adott interjúban mesélte a 2009-ben indult és Alexander Armstronggal vezetett sikeres kvízműsorából, a Pointlessből is az írás miatt szállt ki.
Az írás mellett ma már csak a House of Games című kvízshow-t vezetem. A Pointless évi 250 epizódot jelentett, és mint kiderült, évi 250 epizód egyszerűen nem fér össze azzal, hogy egy regényt is megírjak közben. Választanom kellett, és egyértelmű volt, hogy a regényírás marad.
Itt érdemes belepillantani a most még futó, általa vezetett kvízműsorba, a House of Gamesbe.
Összességében tehát elmondható, hogy amit Osman meghonosított könyveiben a XXI. századi brit krimik terén, az egy teljesen új, a korábbiaktól eltérő, teljességgel napjaikhoz igazított történetmesélés.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)