Több egyesült királyságbeli Aldiban is őrült jelenetek játszódtak le azután, hogy megérkezett a polcokra egy youtuberek által reklámozott termék.
A Logan Paul és KSI által reklámozott termék – a Prime – egy sportital, amely több ízben kapható, és természetesen antioxidánsokat tartalmaz. A terméket a Prime Hydration készítette és forgalmazza – amelynek alapítója Logan Paul és JJ Olantunji, más néven KSI. A párost összesen közel negyvenmillió ember követi YouTube-on – írja a Sky News.
Az italt először októberben kezdték el forgalmazni az Asda (egy brit szupermarketlánc – a szerk.) üzleteiben: ekkor maximum három palackot vásárolhattak az érdeklődők.
Az Aldi egy csütörtöki Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy egy akció keretein belül mindössze 1,99 fontért adja az italokat, ám arra is felhívták a figyelmet, hogy a készlet korlátozott, és nem tudják azonnal pótolni.
A bejegyzésre több száz válasz érkezett, a legtöbben azt akarták megtudni, hogy mikor lesz az akció pontosan.
Az említett napon aztán hamar nagy tumultus és lökdösődés alakult ki a vásárlók között: mindenki meg akarta kaparintani az italt. Az Aldi szóvivője később úgy nyilatkozott, hogy sajnálják, ha egyes vásárlóknak már nem jutott a termékből, a kereslet azonban rendkívül nagy volt.
A mennyiséget vásárlónként egy palackra korlátoztuk, hogy lehetőleg mindenkinek jusson – tette hozzá a szóvivő. Az eBayen több száz fontért árulják az ital palackját.
(Borítókép: Aldi szupermarket Londonban. Fotó: Hollie Adams / Bloomberg / Getty Images)