Index Vakbarát Hírportál

A korábbi moszkvai főrabbi szerint a zsidóknak el kell menekülniük Oroszországból

2022. december 30., péntek 16:01

Pinchas Goldschmidt korábbi moszkvai főrabbi arra figyelmeztette az Oroszországban élő zsidókat, hogy minél előbb meneküljenek el, mert őket fogják felelőssé tenni az ukrajnai háború okozta nehézségekért. Goldschmidt júniusban elhagyta Oroszországot, és először Magyarországra jött, majd Izraelbe ment.

Moszkva korábbi főrabbija szerint a zsidóknak el kell hagyniuk Oroszországot, mielőtt még bűnbakot csinálnak belőlük az ukrajnai háború okozta nehézségekért.

„Ha visszatekintünk az orosz történelemre, mindig, amikor a politikai rendszer veszélyben volt, azt láthattuk, hogy a kormány megpróbálta a tömegek haragját és elégedetlenségét a zsidó közösségre irányítani. Ezt láttuk a cári időkben és a sztálini rendszer végén is” – nyilatkozta Pinchas Goldschmidt a The Guardian brit lapnak.

Növekvő antiszemitizmust látunk, miközben Oroszország visszatér egy újfajta Szovjetunióhoz, és lépésről lépésre újra lehull a vasfüggöny. Ezért úgy gondolom, hogy az orosz zsidók számára a legjobb megoldás a távozás

– tette hozzá.

Goldschmidt júniusban lemondott posztjáról, és elhagyta Oroszországot, ugyanis nem volt hajlandó támogatni Oroszország ukrajnai invázióját.

Zsidók ezrei menekültek el Oroszországból

Oroszországnak a zsidó lakosság nagy részének tömeges külföldre vándorlásával kell szembenéznie: legalább minden nyolcadik zsidó elhagyta az országot az Ukrajnával vívott háború kezdete óta. A zsidó ügynökség segít a zsidóknak a világ minden tájáról Izraelbe költözni. A szervezet szerint március óta a becslések szerint 165 ezer oroszországi zsidóból 20 500-an távoztak.

Moszkvában a kommunizmus bukása óta nagy erőfeszítéseket tettek a zsidó közösség fejlesztése érdekében. Az élenjárók között volt Pinchas Goldschmidt, aki 1993 óta a város főrabbija. „A nulláról kezdtük a zsinagógákkal, iskolákkal, óvodákkal, szociális szolgálatokkal, tanárokkal, rabbikkal és a közösség tagjaival” – mondta korábban a kialakult helyzetről.

Néhány orosz zsidó bírálta, amiért a korábbi moszkvai főrabbi elhagyta Oroszországot és felszólalt az invázió ellen, mert attól tartanak, akik maradtak, hogy közösségüket még szorosabb ellenőrzés alá vonják majd, de Goldschmidt szerint a többség neki adott igazat.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, pénteki percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.

(Borítókép: Pinchas Goldschmidt 2016. szeptember 26-án. Fotó: Hannelore Foerster / Getty Images)

Rovatok