Index Vakbarát Hírportál

Kihirdették XVI. Benedek temetésének időpontját

2022. december 31., szombat 12:58

XVI. Benedek emeritus pápa temetése január 5-én a Szent Péter téren lesz – jelentette be Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője. A szertartást Ferenc pápa fogja vezetni.

A szentszéki sajtóirodában szombat délben tartott tájékoztatón Matteo Bruni szóvivő újságíróknak elmondta, hogy Ferenc pápa január 5-én, közép-európai idő szerint 9:30-kor a római Szent Péter téren fogja vezetni XVI. Benedek emeritus pápa temetését.

Hozzátette, hogy hétfőtől kezdve XVI. Benedek holtteste a Szent Péter-bazilikában fog nyugodni, és a hívek leróhatják kegyeletüket előtte – írja a Vatican News

Mint megírtuk, 95 éves korában, december 31-én délelőtt 9 óra 34 perckor meghalt Joseph Aloisius Ratzinger német teológus-pap, aki XVI. Benedek néven 2005 és 2013 között a katolikus egyház feje volt. Többek között Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is elbúcsúzott tőle, de a külföldi vezetők is lerótták tiszteletüket a katolikus egyház meghatározó alakja előtt.

Szombat este 17 órakor Ferenc pápa vezetésével kezdődik a hagyományos év végi Te Deum istentisztelet, mely a hivatalban lévő pápa első nyilvános megjelenése lesz elődje halálának bejelentése óta.

(Borítókép: XVI. Benedek 2020. június 20-án. Fotó:  Sven Hoppe / POOL / AFP)

Rovatok