Eredeti cikkünk egy riport volt Obertauernből, a Salzburg tartományban fekvő alpesi síparadicsomból, ahol körülbelül ötszáz, de az is lehet, hogy hétszáz honfitársunk dolgozik a szolgáltatóiparban. Akikkel mi találkoztunk odafönt, a The Beatles által híressé tett üdülőhelyen, valamennyien pozitív tapasztalataikról számoltak be.

A válaszlevél egy Tirolban szerencsét próbáló hölgytől, Andreától érkezett, őt bizony alaposan átverték Ischglben, ahol szakácsként dolgozott egy ötcsillagos szállodában. 

Utóbbi cikkünket olvasva ragadott tollat bizonyos Ben, aki megjárta a hadak útját Tirolban, és szinte kizárólag kedves, becsületes, bőkezű munkaadóval akadt dolga. Lássuk az ő levelét!

Nem lenne helyes ítéletet alkotni egy olyan személy rossz tapasztalatát alapul véve, aki saját elmondása szerint is csak másfél hónapot tartózkodott Tirolban. Kár volt felülni erre a vonatra, mert bár rossz tapasztalatok és munkaadók természetesen léteznek, mégis, én személy szerint vagy több embert kérdeztem volna erről, vagy legalább olyasvalakit, aki legalább 5-10 éve tartózkodik a kérdéses régióban, átfogóbb tapasztalattal és rálátással a témakörre.

Hat évet meghaladó tiroli tartózkodása és a környezetében élők beszámolói alapján Ben a következőket sorolta:

• Soha nem próbált osztrák munkáltató átverni, és minden szerződésen kívüli, szóbeli (!) megállapodást is szinte mindig betartottak, holott írásban nem rögzítettük, mivel extra feltételekről/igényekről van szó. Gentlemen’s agreement, ugyebár. 
• Mindig időben és korrektül kifizettek (általában többet is kaptam, mint amire számítottam, mivel a kollektív szerződésre épülő többféle pótlék és extra juttatások számomra követhetetlenek voltak az elején (túlóra, műszakpótlék, ki nem vett szabadság, ünnepnapok, egyéb). Tehát az első naptól tudtam, hogy többet kapok a szerződésben foglaltaknál, de hogy pontosan mennyivel, azt nem. Minden alkalommal meglehetősen elégedett voltam.
• Azok a vendéglátóhelyek, amelyek nem tudtak ingyenes szállást biztosítani, legalább segítettek a szálláskeresésben, vagy felkínáltak alternatív megoldásokat. Ez színtiszta jó fejség, extra ügyintézés, de nem feladatuk!
• Soha nem volt vita a bejelentés körül, az osztrák tulajdonú vállalkozások zöme nem kockáztat, szabálykövető, nem pedig elkerülő. Ha csak egy napra ugrottam be besegíteni valahová, arra az egy napra is mindig bejelentettek. Fekete- vagy szürkemunkát jellemzően olyan vállalkozásoknál lehet találni, amelyet bevándorlók működtetnek.
• Általában nem náció alapján kategorizálják és ítélik meg a munkavállalót, hanem szakmai és személyes kvalitásai alapján. Velem még sosem éreztették, hogy magyar vagyok, maximum azt, ha nem elég szakképzett. Aki minimális nyelvtudás nélkül érkezik, az természetesen számolhat ilyen lekezelő pillantásokkal, de az sem származásának szól, hanem annak, hogy e nyelvi hiátusa olykor bosszúság a csapatnak, hovatovább nem tudja megfelelően ellátni a munkakörét miatta.
• Ennek ellenére a vártnál sokkal türelmesebbek azokkal a külföldiekkel szemben, akik abszolút nem beszélik a nyelvet. Egészen személyes példával is elő tudnék hozakodni, saját toborzott munkatársam példáján keresztül (rengeteg, hallomásból táplálkozó történet mellett) azzal kapcsolatban, hogy miként lehet akár éveket is kibekkelni szezonmunkával, totál vakon úgy, hogy az ember nyelvismerete semennyit sem mozdul a nulláról, mégis visszahívják. Amennyiben elégedettek voltak a munkájával.
• A munka (jogi) környezete itt sokkal kiszámíthatóbb, és munkavállalóbarátibb. Van szakszervezet, van kamara, nem csupán nominális és díszfunkciós értelemben, hanem valódi jogsegéllyel és érdekérvényesítéssel. Igaz a szóbeszéd, hogy bárminemű sérelem/visszásság esetén elég a munkáltatót az AK-val fenyegetni, és egyből jobb belátásra tér. Személy szerint nekem még nem kellett ehhez folyamodnom.
• A magyar munkaerő helyi megítélése elég hullámzóan alakult az évek során, de ez természetes, mivel a felhozatal is nagyon szélsőséges mintával szolgált. Az ígéretük ellenére meg sem érkezők, a pár nap után lelécelők, a megbízhatatlanok, a korrektséggel visszaélők, a nyelvismeret vagy szakma nélkül is allűrök tucatjait felvonultatók, az alkoholisták, a „hercegek és hercegnők” nem segítettek jó reputációnkon, ellenben a jó mentalitásúakat igenis megbecsülik, egyenrangú partnerként kezelik.
• Aki elérte azt a nyelvi szintet, hogy ki tudjon állni önmagáért, képes legyen bérről vagy munkakörülményekről alkudozni, kritikát megfogalmazni, egyszóval képes egyenrangú tárgyalópartnerré válni, annak igenis rengeteg lehetősége van itt (váltani, fejlődni, feljebb lépni). Aki viszont nyelvtudás nélkül, kiszolgáltatottan sodródik, és ezáltal mindenre csak bólintani képes, azt előbb-utóbb valóban éri valamilyen szintű hátrány. Például hogy ehhez mérten állapítják meg a fizetését.

Általánosságban is elmondható, hogy szinte mindenkinek volt legalább egy rossz tapasztalata idekinn – nekem is. Ugyanakkor óriási hiba lenne erre fókuszálva bemutatni a másik oldalt. 

Ben ausztriai hat éve alatt hét különböző vendéglátóipari egységnél dolgozott négy különböző munkakörben, és csak egyetlen helyről kellett egy nap után eljönnie az elviselhetetlen körülmények miatt. Ugyanakkor 24 órán belül talált magának másik helyet, mert akart. És ez a lényeg.

A vendéglátástól a Covid begyűrűzése után búcsút intve további tapasztalatai: öt munkahely, négy különböző pozíció, három különböző szektor, mindegyik releváns szakmai előélet/tanulmányok vagy tapasztalat nélkül, közepes, de közel sem anyanyelvi szintű németnyelv-ismerettel. Előmeneteli lehetőséget és komoly bizalmi-pozíciós ajánlatot a nem kifogástalan nyelvtudása ellenére is kapott, és előléptetés folyamatban van a jelenlegi munkahelyén is.

Ahogy említette, elsősorban nem a nemzetiség a döntő, hanem az einstellung, vagyis a beállítottság, attitűd, mentalitás. A rengeteg munkahelyváltásról csupán annyit mondott, hogy kísérletező alkatként személyesen akart megélni és kitapasztalni mindent, kellőképpen sokféle területeket megjárva, hogy e konklúziót most megfelelő alapokon tálalhassa. S persze hogy rátaláljon az igazán neki tetsző munkára. 

A 13. és 14. havi fizetésen felül szinte mindenhol érte Bent valamilyen nem várt prémium (energia-, infláció-, Covid-kompenzáció), karácsonyra kapott ajándékkupont, extra borravalót, vagy akár az, hogy egy Sparnál sikertelenül megpályázott pozíció után levélben értesítették a nemleges válaszról, vigaszként egy levásárolható ajándékkupont mellékelve.

A nagycsaládosok még kismillió szociális kedvezményről, illetve visszatérítésről (lakhatási támogatás) tudnának bővebben mesélni, ez azonban ebben a cikkben most elmarad, mivel Ben nem tartozik ebbe a csoportba. Összességében elmondható, hogy akit palira lehet venni, azt bármelyik országban palira is veszik – csak itt, Ausztriában erre sokkal kisebb az esély.

Igaz az is, hogy aki sem itt, sem otthon nem tud kiállni magáért, és nem teremti meg a feltételeit egy jobb pozícióba kerülésnek, az könnyen beleragad valamilyen kevésbé ideálisba, belakja azt a gödröt, majd írogatja az olvasói véleményeket arról, hogy „itt sincs kolbászból a kerítés”, továbbá hogy „itt is meg kell ám dolgozni a pénzért” (nahát, ki hitte volna). Egyvalamiben ugyanakkor igazat kell adni a hölgynek;

(Borítókép: Egy bár bejárata az ausztriai Tirol tartományban lévő Ischgl településen 2020. október 19-én. Fotó: Christian Bruna / MTI / EPA)