Magdalene Mould nevét kevesek ismerhetik, azonban a második világháború alatt csak nagy szenvedések árán tudott megmenekülni, és újra rátalálni a családjára. Bár halottá nyilvánították, három évre rá ismét szerettei ajtaján kopogtathatott.
Az első és a második világháború idejével kapcsolatban nemegy megrázó történettel lehet találkozni, mivel a hadakozással töltött évek több millió ember életét tették tönkre, köztük a Brand családét is. A Vörös Hadsereg és Hitler karmaiból megmenekülő Magdalene Mould egyetlen gyermeke, Michael levélben mesélte el édesanyja nem mindennapi történetét, akinek a romokban heverő Németországban kellett új életet kezdenie. Magdalene Mould, azaz leánykori nevén Magdalene Ruth Brand éppen a két világháború között, 1926. január 4-én látta meg a napvilágot az akkor még Németországhoz tartozó Klein Lassowitzban, ami ma már a lengyel Wroclaw várost jelenti. Összesen nyolcan voltak testvérek, és egy tágas családi házban éltek. Sosem kellett nélkülözniük, mivel édesapjuk, Gustav egy építőipari céget vezetett.
Viszont 1939 nyarán, amikor Magdalene még csak 13 éves volt, az életük fenekestül felfordult Hitler lengyelországi inváziójának köszönhetően, ami az események gyors láncolatához vezetett, kirobbantva a második világháborút. A Brand család ellenezte Hitler fasizmusát, ahogy a zsidóüldözést is, viszont úgy gondolták, a háború kitörése után az országban kell maradniuk. Mivel a família fiúgyermekei túl fiatalok voltak, nem sorozták be őket, így a háború első öt évében kimaradhattak a harcokból. 1945 januárjában azonban, amikor az oroszok megszállták Németországot, és a hozzájuk közel eső Breslau városába is betörtek, a családnak menekülnie kellett.
A Brand család gyalog indult útnak néhány bőrönddel a Fekete-erdő felé, a legkisebb gyermeket babakocsiban tolva menekítették ki. Az akkor még mindig csak 19 éves Magdalene azonban nem tartott a rokonaival, hanem Drezdába ment, ahol egy barátja dolgozott au pairként. A családja ugyanakkor nehéz napokat élt meg, mivel édesanyja, Maria, illetve néhány testvére is tífuszban szenvedett, miközben továbbra is menekülniük kellett. Megesett, hogy apácáktól kértek segítséget, és egy kolostorban húzták meg magukat. Sajnos ez sem segített a beteg édesanya állapotán, aki elhunyt, így az édesapa, Gustav özvegy lett, és még csak biztonságos otthont sem tudott biztosítani gyermekeinek.
Az éppen Drezdában tartózkodó Magdalene ekkor még nem szerzett tudomást édesanyja haláláról, ahogy azzal sem volt tisztában, hol lehet a családja. A vész azonban Drezdát sem kerülte el, ugyanis 1945. február 13-án brit nehézbombázók vették célba, két nap alatt több mint ezer rajtaütést hajtottak végre, ami mintegy 25 ezer civil életébe került. A támadások elől a lakosság bunkerekben húzta meg magát. Magdalene a város főpályaudvara mellett lévő menedékhelyre ment, ő volt az egyik utolsó ember, akit beengedtek a zsúfolásig telt bunkerbe, a kijárat közelében kapott helyet. Ennek köszönhette, hogy végül életben maradt.
Egy bombázó az egyik szellőzőaknán keresztül foszforbombát dobott be az óvóhelyre, ami óriási pusztítást tud végezni – nemrég az oroszokat vádolták meg az Ukrajnával folytatott háború kapcsán, miszerint újra bevetették a pokolgépet. A foszforbomba a levegőben lévő oxigénnel érintkezve meggyullad, majd felrobban. Hatalmas hőt, fényt és forró, mérgező füstöt bocsát ki, a lángok akár 1300 Celsius-fokosak is lehetnek. Nehéz eloltani az így keletkezett tüzet, mivel kis mennyiségű foszfor is képes újra meggyulladni. A bunkerben felrobbanó bomba a legtöbb ott lévő azonnali halálát okozta, azonban Magdalenének sikerült megmenekülnie.
Amikor a bomba felrobbant, valaki egy kabátot dobott anyámra, hogy megvédje. Mivel közel volt a kijárathoz, ki tudott mászni. Átfutott egy tűzviharon, leégett a haja
– számolt be fia, Michael a Daily Mailnek, és így folytatta:
Borzalmakon ment keresztül, olyan embereket látott, akik szökőkútba ugrottak, hogy elmeneküljenek a vész elől, de aztán halálra forrtak, mert a víz annyira forróvá vált. A jelenetek, amelyeket anyám látott, borzasztók voltak. Felnőtt emberek elszenesedett teste a rendkívüli hőség miatt mindössze egy méteresre zsugorodott. Hogy hogyan sikerült megszöknie, azt egyszerűen nem tudom
– mondta el, hozzátéve: édesanyja hátralévő életében egy filmet sem tudott megnézni, amelyben tűzvész volt, mivel rossz emlékeket idézett fel benne.
A bombázást követően Drezdát megszállták a szovjetek, akiknek többsége nem szívelte a németeket, mivel egykori szövetségeseik ellen fordultak. Berlin bukása után Drezda volt az utolsó német város, amely kapitulált, ekkor már romokban hevert. Egy nappal később Németország is megadta magát. Az ott maradt németek az országban tartózkodó Vörös Hadsereg kegyeire voltak bízva. A katonák kifosztották vagy megölték őket, a nők egy részét pedig megerőszakolták – arról Magdalene közeli hozzátartozói sem tudnak, hogy neki volt-e része ilyen bántalmazásban.
Több száz lakossal együtt Magdalene is fogságba esett, a város főtemetőjébe vitték őket. Bár egy német férfi rávette, hogy tartson vele, mivel tudja, hogyan szökhetnének meg, tervük dugába dőlt. A temetőből egy közeli erdőbe menekültek, ahol megállította őket egy orosz járőr, aki észrevette a férfi kabátja alatt, hogy egy SS-szám van rátetoválva, ezért azonnal agyonlőtte.
Anyám azt mondta, hogy a férfi vére az egész testére és a ruhájára ráfröccsent, de nem esett bántódása, az oroszok egyszerűen visszavitték a temetőbe
– mondta el Magdalene fia.
Úgy tartják, Magdalene heteken át lehetett fogságban – azonban ő maga sosem szeretett beszélni arról, min ment keresztül az orosz megszállás alatt. Édesapja, Gustav, aki Alpirsbachba költözött a gyerekeivel, ez idő alatt Drezda polgármesterétől már megkapta a lány halotti anyakönyvi kivonatát, miszerint 1945. február 13-án meghalt. Ez csupán egy feltételezés volt, mivel tudták, hogy korábban abban a bunkerben tartózkodott, amelyre foszforbombát dobtak, így azt hitték, ő is azonnal életét vesztette. Magdalene a háborút követően Helmstedtbe költözött, ahol asszisztensként dolgozott egy óvodában.
Magdalene 1948-ban egy bálon ismerte meg későbbi férjét, a brit Leslie Mouldot, aki a második világháború alatt katonaként szolgált. Fiuk, Michael elmondása szerint találkozásuk szerelem lehetett első látásra.
Apám felkérte, hogy táncoljanak, és randevúzni kezdtek. Apám elég jól beszélt németül, anyám pedig angolul, így tudtak kommunikálni. A találkozást követő hónapokban összeházasodtak
– mondta, hozzátéve, édesapja, Leslie Mould úgy döntött, fel szeretné kutatni neje családját, akiknek hollétéről még akkor, három évvel a háború után sem lehetett tudni.
Mould a Vöröskereszt segítségével tudta meg, hogy él a Fekete-erdőben egy Gustav Brand nevű férfi, akiről feltételezték, hogy Magdalene apja lehet. Egy katonai járművel keltek útra, és vezettek több mint 640 kilométert. Odaérve Magdalene már megpillantotta az utcán akkor már nyolcéves öccsét, Ulrichot, aki nem ismerte fel őt, viszont szólt az édesapjának, hogy egy hölgy keresi. Amikor Gustav Brand kinyitotta az ajtót, hátrahőkölt, mivel az ifjú Magdalene kiköpött mása volt évekkel korábban elhunyt édesanyjának, Gustav nejének, ezért azt hitte, szellemet lát. Bár a család örült, hogy Magdalene életben van, őt nagy szomorúsággal töltötte el, amikor megtudta, édesanyja már a Fekete-erdő felé vezető úton meghalt tífuszban.
A Mould házaspár Nagy-Britanniában, Londonban élte tovább életét, azonban évente egyszer meglátogatták a német rokonságot is. Magdalene a szigetországban kezdetben némi ellenségeskedéssel találta szemben magát származása miatt, mivel a háború okozta lelki sebek addigra nem forrtak még össze, azonban sikerült rácáfolnia az előítéletekre, és hű barátokra lelni.
A tinédzser korában embert próbáló helyzeteken keresztülmenő Magdalene némileg próbálta ellensúlyozni a megrázkódtatásokat, amelyeket át kellett élnie, így mások életét próbálta könnyebbé varázsolni. Gyakran jótékonykodott vagy vállalt önkéntes munkát a fogyatékkal élők, a betegek és a szegények megsegítésére. Élete utolsó éveiben demenciával küzdött, végül 2002. december 20-án halt meg, 76 éves korában, és egyike volt azon kevés embernek, akinek két halotti anyakönyvi kivonatot is kiállítottak. Magdalene Mould 1945. február 13-án, a bombatámadás túlélőjeként születhetett újjá, majd rálelve családjára évtizedekkel később lelhetett örök nyugalomra.
(Borítókép: Drezda 1945-ben. Fotó: Hulton-Deutsch Collection / CORBIS / Getty Images)