Vasárnap zavargások törtek ki Brazília fővárosában. A nemrég leköszönt elnök, Jair Bolsonaro támogatói betörtek az elnöki palotába és a törvényhozás épületébe is.
A CNN híradása szerint a tüntetők nagyobb demonstrációt tartottak Brazíliavárosban, amely erőszakos zavargásokba torkollott vasárnap. A tüntetők áttörtek a törvényhozás épülete köré vont kordonon,
ÉS BEHATOLTAK A KONGRESSZUS, VALAMINT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG ÉS AZ ELNÖKI PALOTA ÉPÜLETÉBE IS.
Az aktivisták behatoltak az előtérbe, és feljutottak a brazil törvényhozás tetejére, jelentős anyagi károkat okozva az épületben, bezúzva az ablakok üvegeit. Minderről több videó is készült.
A rendőrség könnygázzal próbálta meg feloszlatni a tömeget, mire a demonstrálók nekik estek. A szenátus elnökhelyettese azt mondta a CNN Brasilnek, hogy a tüntetők az alsóház előtti teremig jutottak, mielőtt a rohamrendőrök és katonák megállították őket. A legfelsőbb bíróság épületében szintén törtek-zúztak a demonstrálók.
Az eset erősen hasonlít az Egyesült Államokban két éve történt eseményekhez, amikor a Capitoliumot ostromolta meg egy felbőszült tömeg. A híradások szerint ugyanis a tüntetők azért demonstráltak, mert
SZERINTÜK VÁLASZTÁSI CSALÁS VEZETETT JAIR BOLSONARO VERESÉGÉHEZ.
A párhuzamra már a brazil közszereplők is felhívták a figyelmet – ahogy arra is, hogy a demonstráció már napok óta zajlik, és a fegyveres erőknek jobban fel kellett volna készülniük egy efféle eshetőségre. Erről beszélt többek közt a brazil fővárost magában foglaló szövetségi állam, a Distrito Federal kormányzója is, aki azt mondta, hogy a hadseregnek már korábban fel kellett volna oszlatnia a tömeget.
A kongresszus épületében nem tartottak ülést a demonstráció idején, az elnöki palota épületében viszont a nemrég megválasztott elnök, Lula da Silva stábjának tagjai tartózkodtak. A CNN Brasil szerint ők most arra várnak, hogy légi úton evakuálják őket.
Az erőszakos demonstrációt számos brazil tisztviselő elítélte.
A tavaly őszi elnökválasztáson Bolsonaro baloldali ellenlábasa, Luiz Inácio Lula da Silva aratott győzelmet. A volt elnök mindazonáltal egyértelműen
NEM ISMERTE EL VÁLASZTÁSI VERESÉGÉT, ÉS MANDÁTUMA LEJÁRTÁVAL FLORIDÁBA TÁVOZOTT.
Bolsonaro híveinek egy része elutasította Lula győzelmének elismerését azzal a nem bizonyított váddal, hogy az októberi elnökválasztást elcsalták. Brazíliavárosban tüntetések voltak, és december végén egy meghiúsított pokolgépes merényletről is érkeztek hírek.
A latin-amerikai ország új elnökét, Lulát január elsejével iktatták be hivatalába, és a tüntetők egy része azóta a törvényhozás épülete előtt táborozott. Lula jelenleg hivatalos látogatáson van Sao Paulo államban.
Frissítés: abban, hogy mindez eddig fajult, szerepe lehetett Bolsonaro volt igazságügyi miniszterének, Anderson Torresnek is.
Torres néhány napja távozott a tisztségéből,
ezután viszont A Distrito Federal közbiztonságért felelős miniszterévé nevezték ki.
Ráadásul egy brazil lap szerint Torres vasárnap nem máshoz utazott az Egyesült Államokba, mint Bolsonaróhoz. Mindeközben arról is szólnak értesülések, hogy Torrest a történtek miatt már le is váltotta a szövetségi állam kormányzója, de ezt még nem sikerült megerősíteni.
(Borítókép: Adriano Machado / Reuters)