Drasztikusan csökkent a romániai magyarság lélekszáma 2011-hez képest. Mindebben nagy szerepe van a Magyarországra, valamint a nyugatabbra irányuló migrációnak, a magyar kormányzatnak viszont köztes megoldást kell találnia a népesedéspolitikában.
A román Országos Statisztikai Intézet december végén tette közzé a 2021-es népszámlálás előzetes adatait. Ez alapján Románia lakossága jelenleg 19 053 815 fő, ami 2011-hez képest 1 067 826 fős, körülbelül ötszázalékos csökkenést jelent.
Etnikai hovatartozásra való információk 16 568 900 személyről álltak rendelkezésre, ugyanis erre a kérdésre nem kötelező válaszolni. Közülük 2021-ben az előzetes adatok szerint 1 002 200 fő vallotta magát magyarnak,
ami 2011-hez képest majdnem 25 százalékos visszaesést jelent.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyarság aránya a teljes lakosságban 6,5 százalékról 6 százalékra esett vissza.
A romániai magyarság történelmi okok miatt felekezeti szempontból mindig is sokszínű volt, és ez ezúttal sincs másképpen. 453 621-en vallották magukat reformátusnak, 405 212-en római katolikusnak, 46 186-an unitáriusnak, 12 772-en görögkatolikusnak és 10 534-en evangélikusnak, valamint többen vallották magukat baptistának, illetőleg ortodoxnak is. Az agnosztikusok, vallástalanok és ateisták összesen 7520 főt tesznek ki.
Az előzetes eredmények bejelentésére az RMDSZ is reagált, amely azért kampányolt a számlálási időszakban, hogy meglegyen az egymillió magyar. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így fogalmazott:
2022-ben ismét megmutattuk, hogy a szülőföldön akarunk jövőt tervezni magunknak erős magyar közösségként. 2023-ban is számíthatunk egymásra!
Optimizmusra azonban nincs nagy ok.
A romániai magyarság demográfiai tendenciáiban rejlő veszélyekre először Kiss Tamás és Csata István hívta fel a figyelmet egy 2006-os tanulmányban, amikor még – a 2001-es népszámlálás adatai szerint – majdnem 1,5 millió magyar élt Romániában. A két demográfus négy tényezőt emelt ki a népességcsökkenés szempontjából:
Az asszimiláció kapcsán kulcsfontosságú az etnikailag vegyes házasságok aránya, illetve az, hogy a vegyes házasságokban élő gyermekek mekkora része szocializálódik magyarként. Bár a kutatók szerint a modellnél jóval összetettebb folyamat az ilyen házasságokban élő gyermekek etnikai szocializációja, 2002-ben a vegyes családok kevesebb mint egyharmadában regisztrálták a gyermeket magyar nemzetiségűként. Fontos tényező az is, hogy az évek során az etnikailag vegyes házasságok aránya fokozatosan nőtt.
Úgy a vegyes házasságok arányát, mint a gyermekek nemzetiségi szocializációját nagymértékben befolyásolja a lakókörnyezet etnikai összetétele. Ezért az asszimiláció esetében mindenképpen ki kell térni az Erdélyen belüli regionális különbségekre.
Míg Dél-Erdélyben az asszimilációs veszteség 33,3 százalékkal csökkenti a magyar nemzetiségűek számát generációról generációra, addig Székelyföldön gyakorlatilag nincs érdemi hatás.
A 2011-es, frissebb adatok fényében 2019-ben készült egy 2031-ig tartó előrejelzés, amely az Erdélystat.ro oldalon olvasható. Ebben viszont még mindig úgy számoltak, hogy a magyar anyanyelvűek aránya az akkori 6,4-6,5 százalékos szinten marad, számuk pedig stabilan egymillió felett lesz 2031-ben is.
Ez azért is érdekes, mert bár a magyar nemzetiségűek száma még meghaladja az egymilliót, ugyanakkor összesen 977 450 ember vallotta magát magyar anyanyelvűnek, ami azt jelenti, hogy a nyelv tekintetében nem sikerült elérni az egymilliós határt, és már 2021-ben is jóval kisebb ez a szám, mint amit 2031-re prognosztizáltak.
Az előrejelzések szerint egyébként a partiumi és a székelyföldi tömbben a magyar nemzetiségűek száma ugyan csökkenni fog 2031-ig, azonban arányuk az adott területeken nőni fog. A várható élettartam és a termékenység tekintetében korábban és jelenleg sem volt érdemi különbség a romániai magyarság és Románia teljes lakossága között, így csak egyvalami magyarázza az óriási visszaesést: a migráció.
Ez azért is rendkívül fontos tényező, mivel az aktív, demográfiai szempontból pedig reproduktív korban lévő népességet érinti elsősorban. Ezen a ponton érkezünk el a magyar népesedéspolitika nagy kérdéséhez is, ami történetesen az, hogy
a határon túliakat a szülőföldön való megmaradásban kell-e támogatni, vagy a Magyarországra való áttelepülésben.
Bár a hivatalos kormányzati kommunikáció szerint a magyar családpolitikának kell megoldania a hazai népesedési problémákat, a határon túli magyarságot pedig a szülőföldön való megmaradásban kell támogatni, a gyakorlat egészen mást mutat. Ennek több megnyilvánulása is van, ami az oktatásban tetten érhető.
Ugyan a közoktatás terén valóban sokat tesz a magyar kormányzat a külhoniakért, azonban az is igaz, hogy a magyar tannyelvű iskolákban tanulók kisebb hatékonysággal sajátítják el az államnyelvet, ami később Magyarország felé orientálhatja őket munkavállalás és továbbtanulás szempontjából.
Emellett fontos azt is kiemelni, hogy a határ menti tömbmagyar régiókban, mint a Partium vagy a Csallóköz, mára általánossá vált, hogy a szülők ingázása mellett vagy anélkül
a gyerekek már magyarországi iskolába járnak, ami pedig végképp elzárja őket az államnyelv elsajátításának lehetőségétől, ezáltal pedig egyenesen vezet az út Budapest felé.
Ezt a folyamatot egyébként hallgatólagosan a magyar kormányzat is támogatja.
Ezzel kapcsolatban kérdeztük korábban Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselőt is. Míg Dél-Szlovákiában a schengeni tagság miatt már semmilyen akadálya nincs az ingázásnak, addig Románia esetében ez még fönnáll. Emiatt felmerült az a kérdés, hogy a még több határátkelőhely, ezáltal pedig kevesebb kerülőút nem gyorsítaná-e föl a partiumi magyarság elvándorlását.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője úgy fogalmazott, hogy
minden út kétirányú, és szerinte a schengeni csatlakozással járó nagyobb jólét miatt akár meg is fordulhat a jelenlegi, kivándorlás irányába mutató folyamat.
A politikus emlékeztetett rá, hogy Temes megyében már egy évtizede is sok volt a magyarországi lakhellyel rendelkező munkavállaló.
Kiss és Csata így fogalmazott 2006-ban:
„A migráció várható alakulását tartjuk a magyar–magyar viszony legnagyobb tétjének. Magyarországon a kilencvenes évek közepe óta konszenzusnak örvend, hogy az ország, kizárólag a termékenységre alapozva, képtelen megoldani a generációs újratermelést. Bár nem feltétlenül valamilyen koherens és a jogalkotásban tükröződő népesedéspolitikai koncepció jegyében, de a gyakorlatban mindenképpen az ország szelektív migrációs politikát valósít meg, a határon túli magyar bevándorlókat preferálva.
Ez a gyakorlat a befolyását megőrizni igyekvő erdélyi magyar elit érdekeivel ellentétes.
A kérdés megvitatását – bár az úgy az erdélyi, mint a magyarországi politikai szereplők számára kényelmetlen – kulcsfontosságúnak tartjuk.”
Mi lehet a megoldás? Az biztos, és erre már Orbán Viktor is utalt Tusnádfürdőn, hogy
önerőből nem fenntartható a magyarországi népességszám.
A kulturális és nyelvi sajátosságok miatt ráadásul az országnak nehezebb integrálnia mind a Kelet-Európából, mind a Balkánról érkezőket, ezért jobban rá van utalva a határon túli magyarokra.
Ugyanakkor az sem megengedhető, hogy idővel ezek a külhoni magyar közösségek teljesen fölmorzsolódjanak, emiatt köztes megoldást kell találni. Ezek közül az egyik az lehet, hogy
az asszimiláció által jobban sújtott, úgynevezett szórványterületeken élő magyarságot kellene az anyaország felé indulásban támogatni.
Ezzel ugyanis jól jár a hazai demográfia, és olyan területről jönne el a magyar népesség, ahol előbb-utóbb úgyis fölemésztette volna az asszimiláció.
A tömbmagyar területeken viszont, mint amilyen a Bácska, Székelyföld, a Partium vagy a Csallóköz, érdemes lehet a gyakorlatban is a szülőföldön maradást támogatni.
Az biztos, hogy az elkövetkező évtizedekben a határon túli magyarság lélekszámának csökkenésével kell számolni, azonban a szórványterületek kiürülése mellett a tömbmagyar területek stabilizálódásával a fogyás idővel nagymértékben mérsékelhető lehet.
(Borítókép: Népszámlálás Romániában 2011. október 25-én. Fotó: Egyed Ufó Zoltán / MTI)