Index Vakbarát Hírportál

Fokozza a rendőri jelenlétet Románia

2023. január 20., péntek 17:42

Több mint 23 ezer rendőr lesz szolgálatban nemzeti ünnep miatt Romániában. A román belügyi szóvivő elmondása szerint az egyenruhások leginkább a turisztikai központokra összpontosítanak, de több települést is ellenőriznek majd.

Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a romániai országutakon és turisztikai központokban a következő napokban, a román belügyminisztérium mintegy 23 ezer alkalmazottja lesz szolgálatban az idei első hosszú hétvégén – közölte pénteken Monica Dajbog, a tárca szóvivője.

Romániában január 24-én, kedden ünneplik a román fejedelemségek, Havasalföld és Moldva egyesülésének 164. évfordulóját. A kormány a hétfőt is pihenőnappá nyilvánította a közszférában.

A most kezdődő négynapos hosszú hétvégén már azért is megnövekedett forgalomra lehet számítani, mert a napokban kiadós havazás várható a hegyvidéken, miután az idei rendkívül enyhe téli szezonban – és főleg a karácsonyi szünet idején – nagyon kevés sípályán volt sportolásra alkalmas hó.

A turisztikai központokra összpontosítanak 

A belügyi szóvivő elmondta: elsősorban a turisztikai központokra összpontosítanak, de azokon a településeken is növelik a rendőri jelenlétet, ahol a nemzeti ünnep alkalmából tömegrendezvényeket tartanak. 

Becslésük szerint mintegy 90 ezer ember részvétele várható a szervezők által bejelentett 130 egyesülésnapi ünnepségen.

Az országutakon 285 mozgó traffipaxot helyeznek üzembe, és a belügyminisztérium 12 helikoptere teljesít majd szolgálatot a hosszú hétvégén – számolt be az MTI. 

Rovatok