Januárban csökkent az amerikai–mexikói határon illegálisan átkelők száma a Joe Biden amerikai elnök által bevezetett új korlátozások végrehajtása, továbbá a szezonális körülmények miatt – derült ki helyi tisztviselők beszámolójából.
Az amerikai határőrség ügynökei januárban naponta átlagosan mintegy négyezer migránst tartóztattak fel – közölte a héten három amerikai tisztviselő a Reuters brit hírügynökséggel. Ez a karácsony előtti héten mért napi 7400-as átlaghoz képest csökkenést jelent – tette hozzá az egyik nyilatkozó.
A jelenlegi ütemben a határon történő letartóztatások száma 2021 februárja óta a legalacsonyabb lehet, a hónap hátralévő részére azonban nincs becslés.
A 2024-ben újraválasztásra pályázni szándékozó demokrata Biden a hónap elején kiterjesztette a koronavírus elleni küzdelemmel kapcsolatos korlátozásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az amerikai–mexikói határon elfogott migránsokat gyorsan visszatoloncolják Mexikóba.
A korlátozásokat korábban a mexikóiakra, egyes közép-amerikaiakra és venezuelaiakra alkalmazták, majd kiterjesztették a kubaiakra, a haitiakra és a nicaraguaiakra, miután Mexikó beleegyezett abba, hogy befogadja ezeket az állampolgárokat.
Ezzel egyidejűleg a Biden-kormányzat új humanitárius beutazási programot indított el havonta harmincezer főre tehető kubai, haiti, nicaraguai és venezuelai bevándorlók számára, akik, ha van amerikai támogatójuk, légi úton is beléphetnek az országba.
A washingtoni kormány egyik tisztviselője kijelentette, hogy „az általunk létrehozott eljárás biztonságos, gyors, és csak egy repülőjegy árába kerül”.
Ahhoz képest, hogy az embercsempészek több ezer dollárt kérnek a migránsoktól a veszélyes utazásért, a választás egyértelmű
– tette hozzá.
Több amerikai tisztviselő elmondta, hogy a határon történő őrizetbe vételek december végén és január elején jellemzően csökkennek az ünnepek miatt, ami valószínűleg hozzájárult a januári visszaeséshez.
Az amerikai határőrség ügynökei novemberben 206 ezer migránst tartóztattak fel a délnyugati határon. A decemberi adatok, amelyek még nem nyilvánosak, magasabbak lehetnek, miután a múlt hónapban a texasi El Pasóban nőtt az érkezők száma.