Index Vakbarát Hírportál

Brutálisan bántalmaztak egy ártatlan férfit a franciaországi nyugdíjastüntetéseken

2023. január 22., vasárnap 17:53

Le kellett vágni a nemi szervét egy 26 éves francia férfinak amiatt, hogy súlyosan bántalmazták egy párizsi tüntetésen.

Franciaországban már napok óta tüntetnek a nyugdíjkorhatár tervezett emelése miatt. Százezrek vonultak az utcára, és sztrájkok bénítják meg az országot.

Most az AFP francia hírügynökség számolt be arról, hogy az egyik csütörtöki demonstráción egy férfi nagyon súlyos bántalmazást szenvedett. A 26 éves, francia–spanyol származású, mérnökként dolgozó fiatal – ügyvédje szerint – semmi rosszat nem csinált: egész egyszerűen videót készített a tüntetésről, amikor nekiesett az egyik rendőr.

Az egyenruhás durván bántalmazta gumibotjával a férfit, és többek közt még a lágyékán is eltalálta. Az ütés olyan erős volt, 

hogy a fiatalembernek nem sokkal később le kellett vágni a nemi szervét.

„Olyan erős ütést kapott, hogy le kellett vágni a heréjét – mondta a fiatalember ügyvédje az AFP-nek, hozzátéve azt is, hogy ügyfelét még mindig kórházban kezelik. Közölte azt is, hogy a történtek miatt megteszik a szükséges jogi lépéseket. 

Ebben az esetben nincs szó önvédelemről vagy arról, hogy erőszakot kellett volna alkalmazni vele szemben. Erre azok a képek is bizonyítékot szolgáltatnak, amelyek a birtokunkban vannak, továbbá az a tény is, hogy nem vették őrizetbe sem 

– mondta az ügyvéd, aki szerint ügyfele még mindig sokkos állapotban van, és nem érti, hogy miért történt vele mindez. 

Az ügyben a párizsi rendőrség is belső vizsgálatot indított. Egyelőre annyit közöltek, hogy az incidens egy erőszakos demonstráció kellős közepén történt, amikor a rendőrök a tüntetőket vették őrizetbe. A francia kormány képviseletében Olivier Veran szóvivő szintén együttérzését fejezte ki a fiatalembernek. 

Arra vonatkozóan, hogy hányan vettek részt a csütörtöki tüntetéseken, eltérő becslések jelentek meg: a francia belügyminisztérium szerint 80 ezer ember demonstrált Párizsban, a CGT union szélsőbaloldali szakszervezet viszont 400 ezerre becsülte a tüntetők létszámát. A legtöbb erőszakos összecsapás a Bastille környékén történt, ahol a rendőröket üvegekkel, szemetesekkel és füstgránátokkal dobálták meg, amire ők könnygázzal és a tüntetők elleni rohammal válaszoltak.

Rovatok