Index Vakbarát Hírportál

Rengeteg pénzt lehet keresni kutyasétáltatással

2023. január 23., hétfő 08:09

Egy New Yorkban élő nő mellékállásban kezdett kutyát sétáltatni, de annyira beindult az üzlet, hogy később már céget is alapított erre a bizniszre. A The New York Times szerint a tengerentúlon minimum 100 ezer dollárt (átszámítva 36 millió forintot) is megkeresnek a kutyasétáltatók, de Budapesten sem fizet rosszul az üzlet.

A 35 éves Bethany Lane 11 évvel ezelőtt kezdett kutyákat sétáltatni mellékállásban, miután elvégezte a Rutgers Egyetemet, és karrierkezdés céljából New Yorkba költözött. Akkoriban lakbért és diákhitelt is kellett fizetnie, ezért úgy döntött, hogy kiegészíti a keresetét a négylábúak sétáltatásával.

Az üzlet később annyira beindult, hogy 2014-ben megalapította a kisállatgondozó cégét, és újabb kutyasétáltatókat vett fel alkalmazottként. Most, közel három évvel a koronavírus-járvány kezdete után már alig tud lépést tartani a kereslettel, és időközben árakat is emelt. Mint a The New York Timesnak fogalmazott: dollárban számolva tavaly hat számjegyű összeget tudott hazavinni (ennél pontosabb számot nem akart mondani).

Lane elmondása alapján az üzlet annyira jól megy, hogy tavaly nyáron vett is egy hétvégi házat Tuckerton városban,

és nagyon szerencsésnek érzi magát, mivel soha nem gondolta volna, hogy kutyasétáltatásból meg lehet élni.

Teljesen reális a 100 ezer dolláros éves fizetés 

A The New York Times információi szerint ugyan Manhattanben a kezdő kutyasétáltatók mindössze 14 dollárt (5000 forint) kérnek egy 30 perces sétáért, a tapasztalt kutyasétáltatók – akiknek jómódú ügyfeleik vannak – ennél jóval többet, majdnem háromszor ennyit is megkeresnek,

és évente akár 100 ezer dollárnál (36 millió forint) is többet vihetnek haza.

Az Amerikai Állatkínzás-ellenes Társaság szerint a koronavírus-járvány idején több mint 23 millió amerikai háztartás – országosan közel minden ötödik – szerzett be kutyát vagy macskát. Most viszont, hogy az amerikaiak visszatértek az irodába, valakinek gondoskodnia kell ezekről a házi kedvencekről.

A járvány előtt havonta talán egy-két alkalommal hívott fel egy potenciálisan új ügyfél. Most hetente többször is hívnak. Ez rengeteg kiskutya

– mondta Bethany Lane.

Budapesten is egész jól lehet vele keresni

A PetBacker oldala alapján nemcsak az Egyesült Államokban, de Magyarországon is kezd elterjedni a kutyasétáltatás mint üzlet. A honlap részletes információval szolgál arról, hogy az adott munkavállalónak eddig hány teljesített sétája volt, melyik kerületben található, hány visszajáró „vendége” van, és persze az is kiderül, hogy mennyibe kerül nála a szolgáltatás.

Az utóbbi tekintetben elég nagy szórás látható. Az egyik nő például

7000 forintot kér el egy óra kutyasétáltatásért Budapest belvárosában.

Akad olyan kutyasétáltató is, akinél csak 2800 forintba, és olyan is, akinél csak 1500 forintba kerül a szolgáltatás óránként. Ugyanakkor sok esetben egyszerre több négylábúval is foglalkozni tudnak a sétáltatók, tehát az órabér (néhány órára vetítve) akár többszöröződhet is. 

Rovatok