Index Vakbarát Hírportál

Mentőakció a Magas-Tátrában: meghalhattak volna a magyar túrázók

2023. január 23., hétfő 06:05

Pár napja a szlovákiai hegyimentőknek magyar túrázókat kellett megmenteniük, akik az erős szél és a havazás miatt képtelenek voltak továbbhaladni a Magas-Tátrában. Az egyik érintett most elmondta, miken mentek keresztül az ominózus délutánon.

Amint arról beszámoltunk, pénteken magyar turistákat kellett kimenteniük szorult helyzetükből a hegyimentőknek a Magas-Tátrában. Az esetről a helyi hegyimentő-szolgálat számolt be képekkel és videókkal. Mint írták, két turista került bajba a Nagy-Tarpataki-völgyben, ahol a nagy hó és a rossz idő miatt önállóan nem tudtak sem továbbhaladni, sem pedig visszatérni kiindulópontjukra.

Az RTL Híradónak az egyik érintett túrázó, Várkonyi Gábor elmondta, hogyan segítettek rajtuk még épp időben a szlovák hegyimentők. Úgy fogalmazott, a terep nem volt ismeretlen számukra, a gond inkább ott volt, hogy

beszakadtak a hóba.

Fizikailag ugyanis képtelenek voltak továbbhaladni, és lefele volt egy rész, ahol az erős szél és a hóesés miatt szinte nem láttak semmit. Mivel nem volt térerő, és nem tudtak segítséget hívni, az is végigfutott a fejükön, hogy esetleg nem találják meg őket, vagy elalszanak és nem kelnek fel többet. 

Ekkor döntöttek úgy, hogy továbbgyalogolnak, mert nincs más választásuk. Mint fogalmazott,

rettenetesen fáradtak voltak, teljesen átáztak, és már a remény is kezdett elveszni. 

Végül találtak egy pontot, ahol már volt térerő, és tudták értesíteni a hegyimentőket, akik lámpákkal és hótalpakkal meg is érkeztek a helyszínre.  

Várkonyi Gábor hozzátette, ők nem érezték magukat felelőtlennek, ugyanis időben indultak el, fel voltak szerelkezve, ismerték a helyszínt, és tudták azt is, hogy körülbelül mennyi időt vesz igénybe a túra. Emellett tájékozódtak a lavinaveszélyről és az időjárásról is. Ugyanakkor olyan körülményekkel találták szemben magukat, amelyekre nem számítottak, és úgy véli: isteni szerencse is kellett ahhoz, hogy élve le tudjanak jönni a hegyről.

Rovatok