Index Vakbarát Hírportál

Harcias üzenettel jelentkezett Izrael: a terroristák vagy a bíróságra, vagy a temetőbe kerülnek

2023. január 30., hétfő 09:49

Izrael határozottan és erőteljesen fog fellépni bárkivel szemben, aki polgárainkat fenyegeti. Minden terrorista vagy a bíróságra, vagy a temetőbe kerül – fogalmazott Joáv Galant izraeli védelmi miniszter az IDF Júdea és Szamáriai főhadiszállásán tartott értékelésén.

Múlt héten két terrortámadás is történt Izraelben. Az egyik eset egy fegyveres merénylet volt egy jeruzsálemi zsinagógában január 27-én. A merénylő autóval érkezett Jeruzsálem Neve Jakov nevű lakónegyedébe, ahol járművét leállította, majd egy zsinagóga kapujánál lövöldözni kezdett az onnan távozó, korábban a szombatot fogadó imádkozókra. A másik eset pedig szombaton délben történt szintén Jeruzsálemben.

Vasárnap Joáv Galant izraeli védelmi miniszter kijelentette az üggyel kapcsolatosan, hogy Izrael nyugalomra törekszik, de nem habozik fellépni a terrorizmus ellen. Az IDF Júdea és Szamáriai főhadiszállásán tartott értékelése után a védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy Izrael

határozottan és erőteljesen fog fellépni bárkivel szemben, aki polgárainkat fenyegeti. Minden terrorista vagy a bíróságra, vagy a temetőbe kerül.

Ezzel elég egyértelművé tette, milyen opciók közül választhatnak azok a terroristák, akik ilyen akciókban gondolkodnak. „Támadó és proaktív intézkedéseket fogunk hozni azokkal szemben, akik megpróbálnak ártani a gyermekeinknek. Bárki, aki segít a terroristáknak, kárt fog szenvedni” – fogalmazott Izrael védelmi minisztere.

Nem hagyjuk, hogy a vérünket ontsák. Megtesszük, ami szükséges ahhoz, hogy bíróság elé állítsuk őket. Ugyanakkor meg akarjuk nyugtatni a környéket. Ez azt jelenti, hogy aki jól viselkedik, az dolgozhat és megélhetést biztosítunk neki. Jobb jövőt akarunk a palesztin lakosságnak, mindenkinek, aki a törvények szerint viselkedik

– zárta rövidre Joáv Galant, ahogy azt a Neokohn összegezte.

Üzent Iránnak is

A védelmi miniszter az értékelésben kitért Iránra is, és egyértelművé tette, hogy Irán és háborúi, valamint minden Izrael-ellenes terrorcsoport kudarcot fog vallani Izrael elpusztítására irányuló törekvéseikben. „Egy közös céljuk van: meggyengíteni minket, megfertőzni minket félelemmel, és hogy tanúi legyenek a pusztulásunknak. Ezt a célt nem fogják elérni!” – fogalmazott. Külön felhívta arra a tényre a figyelmet, hogy Irán „keményen nyomul az atomfegyver megszerzése felé, miközben Izrael Állam elpusztítására törekszik”.

A védelmi miniszter az Izraelt körülvevő rakétafenyegetést, valamint a palesztin terrort nevezte a legjelentősebb biztonsági kihívásának.

Galant elmondta, hogy Izrael az irányítása alatt támadásba fog lendülni a palesztin terror ellen, amiről már tábornagyként is ismert volt, amíg az IDF-ben szolgált. Eközben kiderült, hogy Izrael hajtotta végre a szombat éjjeli dróncsapást egy iráni védelmi létesítmény ellen, miközben az Egyesült Államok és Izrael új utakat keres Teherán nukleáris és katonai ambícióinak megfékezésére – állítja a The Wall Street Journal, amerikai tisztségviselőkre és a műveletet ismerő személyekre hivatkozva.

Ez a rakétacsapás az első ismert támadás, amelyet Izrael a Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette új jobboldali koalíciós kormány alatt hajtott végre. Fontos kiemelni, hogy CIA igazgatója, William Burns a múlt héten bejelentés nélkül Izraelbe utazott, hogy Iránról és más regionális kérdésekről tárgyaljon, míg Antony Blinken külügyminiszter a tervek szerint hétfőn érkezik Izraelbe, hogy folytassa az amerikai–izraeli tárgyalásokat.

(Borítókép: Sebesültet visznek kórházba izraeli mentősök Kelet-Jeruzsálemben 2023. január 28-án. Fotó: MTI / EPA / Atef Szafadi)

Rovatok