Index Vakbarát Hírportál

Sorra veszik őrizetbe az összeomlott épületek kivitelezőit Törökországban

2023. február 14., kedd 05:42

Semmibe vett építkezési engedélyek, laza szabályozás, és az efelett is szemet hunyó hatóságok is közrejátszottak abban, hogy az otthonok sokak sírkamrájává változtak a törökországi földrengésben. Az állam egyelőre csak a kivitelezőket okolja a következményekért.

„A lelkiismeretem tiszta” – így védekezett az egyik török építési vállalkozó letartóztatása után. „Negyvennégy épületet építettem, közülük csak négy dőlt össze.”

A török elnök 2019-es kampánykörútján magasztalta a pártja által elfogadtatott jogszabályt, amely lehetővé tette az ingatlantulajdonosok számára, hogy az építési szabálysértéseket elnézzék, és ne kényszerüljenek költséges felújításokra. A lépés kockázatos volt a gyakori földrengésekkel sújtott Törökországban, ahol az építkezések szabályozását épp azért szigorították, hogy rengésbiztosabb otthonok épüljenek.

A választók azonban elégedettek voltak a megoldással. A Hatay, Kahramanmaras és Malatya tartományokban tartott gyűléseken Recep Tayyip Erdogan közölte, hogy a jogszabály több mint 438 ezer ingatlantulajdonos problémáját „oldotta meg”.

Nagyjából ez az a térség, ahol a múlt hétfőn földrengés pusztított, és az összedőlt épületek lakóikat temették maguk alá.

Az építési szakértők szerint a silány minőségű építkezések valószínűleg súlyosbították a földrengés pusztításának mértékét, és növelték az áldozatok számát. A török kormány válaszul letartóztatott az összeomlott épületekhez köthető néhány építési vállalkozót, az igazságügyi minisztérium pedig vizsgálatot indított a földrengés okozta bűncselekmények kivizsgálására – jelentette a The New York Times.

A szakértők szerint azonban a kivitelezők nem fejezhették volna be projektjeiket olyan tisztviselők jóváhagyása nélkül, akik eddig megúszták a felelősségre vonást.

„A vállalkozók megbélyegzése a közfelháborodásra adott válaszlépés” – reagált az Építőmérnökök Kamarájának korábbi elnöke. „Az igazi bűnösök a jelenlegi kormány és az előző kormányok, amelyek a rendszert a jelenlegi formájában tartották fenn” – érvelt Taner Yüzgec.

Sírkamrává változott otthonok

Erdogan gazdaságfejlesztési politikájának egyik hajtóereje az építőipar volt. Két évtizedes elnöki és miniszterelnöki tevékenysége során a gazdasági növekedés egyik pillérévé tette az utak, hidak, bevásárlóközpontok és lakások kiterjedt építését a csaknem 85 milliós Törökországban.

Az építőipari mágnások közül sokan szoros kapcsolatban állnak vele vagy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjával. A gazdasági növekedés kérdéseket vetett fel: vajon nem kapkodták el az építkezést, vajon kifogástalan munkát végeztek?

Dashcam footage of series of buildings collapsing in #Turkey due the 7.8 #earthquake this morning. #PrayForTurkey #Turkiye #HelpTurkey pic.twitter.com/FWmFjyDTRG

— MOMMENTOnews (@mommentonews) February 7, 2023

Az ellenzék az Erdogan kormánya által elfogadott „építési amnesztiát” arra használja fel, hogy meggyengítse a május 14-re tervezett, kulcsfontosságú elnök- és parlamenti választások előtt.

Sírkamrává változtatták az otthonokat a bennük élők számára

– hangoztatta Kemal Kılıcdaroglu, Törökország legnagyobb ellenzéki pártjának vezetője, egyben potenciális elnökjelölt.

A kormány egyelőre csak a kivitelezőket üldözi

Az összeomlott épületek miatt eddig 134 ember ellen indítottak eljárást – közölte az igazságügyi miniszter. Közülük tízet letartóztattak, hétnek pedig bevonták útlevelét – részletezte Bekir Bozdag.

„Aprólékosan nyomon fogjuk követni ezeket az ügyeket, kivált a különösen súlyos károkat szenvedett épületek, valamint a halálos áldozatokat és sérülteket követelő épületek esetében” – ígérte Fuat Oktay alelnök, Erdogan helyettese.

Az Adıyaman városában összedőlt épületekért felelős két vállalkozót, Yavuz és Sevilay Karakust az isztambuli repülőtéren vették őrizetbe – jelentette az állami hírmédia. Több mint 17 ezer dollár volt náluk készpénzben, és éppen Grúziába indultak.

Ezután hangzott el az egyik letartóztatott ominózus védekezése:

„A lelkiismeretem tiszta. Negyvennégy épületet építettem, közülük csak négy dőlt össze.”

A Karakus fivérek mellett a rácsok mögé került Mehmet Ertan Akay is. Az általa építtetett egyik épület Gaziantepben, egy 14 emeletes pedig Adanában omlott össze kártyavárként. Mehmet Yasar Coskunt azért tartóztatták le, mert a cége által épített 12 emeletes lakótorony Hatay tartományban teljesen megsemmisült.

Coskun azt állítja, hogy a kivitelezést a helyi és állami hatóságok engedélyezték és ellenőrizték. Ügyvédje szerint azért vették őrizetbe, hogy csillapítsák a közvélemény haragját.

Egy volt államügyész véleménye szerint – aki a szintén katasztrofális 1999-es földrengés után összeomlott épületek kivizsgálásában segédkezett – a több szinten elkövetett hibák, elnéző helyi hatóságok és ellenőrök is szerepet játszottak abban, hogy az idei földrengés következményei a kelletténél tragikusabbak.

„Amíg ezeket az embereket nem vonják felelősségre, addig ezek a dolgok megismétlődnek” – hangoztatta Ali Özgündüz.

(Borítókép: Kártyavárként összedőlt épület roncsait takarítják el Islahiyében. Fotó: Salwan Georges / The Washington Post / Getty Images Hungary)

Rovatok