Az orosz invázió óta még jobban felerősödtek Ukrajnában elsősorban az oroszellenes érzelmek, ami könyvégetésekben és szobordöntésekben is megnyilvánul.
Már az Eurovíziós Dalfesztivált is átitatja Ukrajnában az egyre erősödő nacionalizmus és oroszellenesség.
Nem kérek többet ebből a virtuális háborúból és gyűlöletből. Az igazi háború kívülről érkezett a hazámba 2014-ben. Nehéz szívvel, de visszalépek attól, hogy Ukrajnát képviseljem az Eurovíziós Dalfesztiválon
– írta Instagramján 2022-ben a kárpátaljai születésű énekesnő, Alina Pas.
A nyugat-ukrajnai énekesnő kálváriájáról korábban az Indexen is beszámoltunk. Pas már a selejtezőben bírálatok kereszttüzébe került, amiért állítólag fellépett a Krímben 2015-ben, egy évvel azután, hogy Oroszország annektálta a félszigetet. Az ukrán törvények nem tiltják, hogy egy ukrán állampolgár a Krímbe utazzon, azt viszont igen, hogy ezt Oroszországon keresztül tegye.
Az énekesnő a botrány után az Ukrajna ellenségeit listázó Mirotvorec célkeresztjébe került. A szélsőséges nacionalista oldal számos képi bizonyítékkal igyekezett alátámasztani, hogy az énekesnőt annyira nem zavarta a Krím orosz elcsatolása, sőt, nem kellően ellenséges Oroszországgal szemben.
A honlapra több kárpátaljai magyar, valamint magyarországi politikus is felkerült már, köztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti képviselő, de a háború során megjelent az oldalon Orbán Viktor miniszterelnök is.
A háború kitörése óta az oroszellenes indulatok még jobban föllángoltak Ukrajnában. Az Economist helyszíni riportja szerint
Kijev főterén Lev Tolsztoj, valamint Puskin és Dosztojevszkij könyveit hasznosítják újra, akár vécépapírként.
Az orosz kultúra elleni ukrajnai támadások 2014-ben erősödtek föl, amikor Oroszország elkezdte a szakadárok nyílt támogatását a Donbaszban, és annektálta a Krímet. Ezek a folyamatok többnyire alulról építkeznek, sokszor szemben a kormányzat politikájával. Ukránok milliói továbbra is beszélnek oroszul, anélkül, hogy megkülönböztetés áldozatai lennének, a helyi hatóságok azonban az ország számos részén megváltoztatják az utcaneveket, és lebontják az orosz és a szovjet emlékműveket.
Ungváron például eltávolították a vörös csillagokat az ott elesett szovjet katonák emlékművéről, ahogy Alekszander Puskin mellszobra is eltűnt városok tucatjaiból. Odesszában Nagy Katalin szobra járt így, január 27-én pedig az egyik legrégibb kijevi egyetem bejelentette, hogy megtiltja az orosz nyelvű kommunikációt az intézményen belül.
Oroszország, amely a XVII. századtól Ukrajna nagy részét irányította, és a Szovjetunió, amelynek Ukrajna része volt 1991-ig, elnyomta az ukrán nyelvet és kultúrát. Az oroszosítás II. Sándor cár uralkodása alatt tetőzött a XIX. században. A cár betiltotta az ukrán nyelvű oktatást, könyvkiadást és színdarabok színpadra állítását is.
Vlagyimir Putyin még ennél is tovább merészkedett abban az értelemben, hogy 2022. júliusi esszéjében
az ukrán nyelv és kultúra, valamint magának az ukrán nemzetnek a létét is tagadta.
Miután megindult az orosz invázió, a Moszkva által megszállt területeken elérhetetlenné váltak az ukrán nyelvű hírszolgáltatók, az ukrán helységneveket pedig fölváltottak az orosz változatok.
A magyar–ukrán viszony a háború alatt is ellentmondásos, annak ellenére, hogy hazánk humanitárius segélyt nyújt Ukrajnának. Ennek egyik oka, hogy Budapest a legtöbb uniós tagállammal szemben fönntartásokkal kezeli a kijevi vezetést, ami részben az ukrán kisebbségpolitikának köszönhető.
Az ukrán nyelvtörvény, valamint kárpátaljai magyar vezetők vegzálása mellett a helyi magyar közösség ellen is föllángoltak az indulatok, amit az oroszellenesség egyfajta mellékágának is tekinthetünk. Az ukrán nacionalizmus és a múlt bizonyos fokú átírása a munkácsi várban is megjelent, ahol a turulszobrot leverték, helyére pedig az ukrán címer került.
Ez is jól mutatja, hogy Ukrajna homogenizáló nemzetállam, és már a háború előtt is az volt.
Ennek azonban nemcsak az orosz és a magyar közösség, hanem a többi nemzetiség is áldozata, köztük a románok, bolgárok vagy éppen a lengyelek.
Érdemes azonban kiemelni a ruszin vagy más néven rutén közösséget, akiket az ukrán állam – a magyarral, a szlovákkal vagy éppen a lengyellel szemben – nem ismer el önálló nemzetiségként. Ennek fényében a mai napig sok volt a találgatás, hogy egyáltalán beszélhetünk-e tényleges ukrán többségről Kárpátalján.
A háború előtt egyesek szerint az ukrán és a ruszin népesség nagyjából azonos lehetett Kárpátalján, mások szerint csupán pár tízezer embernek jelent ma már bármit is a ruszin nemzetiségi tudat.
A háború azonban valószínűleg eldönti ezt a kérdést is, hiszen a háborús területekről a nyugat-ukrajnai területek felé irányuló belső migráció Kárpátalja etnikai arányait is teljesen átalakíthatja.
(Borítókép: A régi Turul-emlékmű Munkácson. Fotó: Shutterstock)