Index Vakbarát Hírportál

Ócskavasakkal repkednek, súlyos veszteségeket szenvednek az ukrán pilóták

2023. február 18., szombat 20:31

A CNN készített riportot a háborúban szolgáló ukrán helikopterpilótákkal, akik elmondták: a gépeik nagyon elavultak, és könnyű célpontot jelentenek az orosz hadseregnek.

„Az biztos, hogy ezek régi gépek, de a semminél mégis jobbak. Mi mást tehetnénk?” – ezekkel a szavakkal írta le az egyik ukrán pilóta azokat a szovjet gyártmányú helikoptereket, amelyeket a háborúban használnak. A CNN a Szikorszkij légi dandár katonáival készített riportból megtudta:

az egység szinte összes katonája elvesztett legalább egy közeli barátot a háború alatt. 

A konkrét veszteséglista persze titkosítva van. Az ukrán pilóták annyit elárultak, hogy a legtöbb esetben a föld-levegő rakéták robbantották fel a helikoptereiket – méghozzá sok esetben olyan, kisebb méretű rakéták, amelyeket vállról indítható eszközökből lőttek ki.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szinte bárhol repülnek is, nagyon figyelniük kell, mert jóformán bármelyik rakéta felrobbanthatja az elavult gépeket. A pilóták szerint az oroszok bizonyos eszközökkel

akár 30 kilométeres távolságból is tudnak rakétát kilőni rájuk (de ezek egy részét észlelik a radarjaikkal).

A CNN szerint az ukránok azt is feltételezik, hogy az orosz hadsereg kifejezetten vadászik az ukrán légierő tagjaira, beleértve még a földi kiszolgálókat is. Az oroszok nagy fölényben vannak Ukrajna légterében, ezt bizonyítja az is, hogy Ukrajna most mindenképp szeretne hozzájutni modern nyugati vadászgépekhez.

Ezzel együtt az ukrán helikopteresek még mindig veszélyt jelentenek bizonyos mértékben az orosz szárazföldi erőkre.

Mindig meglep minket, hogy még életben vagyunk. De ha már így van, akkor nem fogunk leállni 

– mondta erről a Szikorszkij dandár parancsnokhelyettese a CNN-nek (állításuk szerint az illető neve, valamint az egység tartózkodási helye katonai titoknak minősül, így ezeket nem hozták nyilvánosságra).

Alacsonyan repülnek, hogy túléljék 

A CNN azt is megjegyezte, hogy az ukránok által használt, több mint három évtizede szolgálatban lévő Mi–8-asok eredetileg csapatszállító helikoptereknek készültek, amelyeket aztán rakétákkal szereltek fel. Nagy hátrányuk azonban, hogy a modernebb gépekkel ellentétben semmilyen érdembeli páncélzatuk sincs, valamint a célzórendszerük sem túl kifinomult.

így a pilóták leginkább csak a szerencsére és a tapasztalatra hagyatkozhatnak a tüzeléskor.

A dandár két pilótája arról beszélt a CNN-nek, hogy naponta körülbelül 3 gyors rajtaütést hajtanak végre az oroszok ellen. Egyikük azt mondta, hogy nemrég egy bevetésen annyira alacsonyan repültek, hogy a gépe rotorja nekiütközött egy fának, és emiatt kényszerleszállást kellett végrehajtania a helikopterrel.

A gépnek több rotorlapátja is megsérült, ennek ellenére nem sokkal később ismét fel kellett szállniuk, mert nagyon közel voltak az orosz csapatokhoz. Végül sikerült eljutniuk biztonságos távolságba, és a leszállás után a sérült rotorlapátokat lecserélték – olyan darabokra, amelyeket egy másik matuzsálemi helikopterről „kannibalizáltak”. 

Mint a pilóták elmondták, a 2000-es évektől kezdve számos ENSZ békefenntartó misszióban vettek részt Afrika instabil országaiban (Libériában, Sierra Leonéban, Dél-Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban). Elmondásuk szerint az ott szerzett tapasztalatok most felbecsülhetetlennek bizonyulnak, akkor tanulták meg azt, hogy miként kell alacsonyan, igazán nehéz körülmények közt repülni. 

A CNN azt is megjegyezte, hogy a britek már felajánlottak néhány Sea King helikoptert az ukránoknak, és a portugálok is átadtak hat orosz gyártmányú Ka–32А11VS helikoptert. A gond az, hogy ez utóbbiak annyira elavultak, hogy most még felszállni sem tudnak velük, tehát jelentős javításokat kell végezni rajtuk.

Apache-okat Ukrajnának? 

„Természetesen nagy szükségünk lenne újabb helikopterekre, mert ami most van, az mind a szovjet korszakból származik. Mindent kihozunk belőlük, ami lehetséges, sőt még azt is, ami lehetetlen” – vázolta a helyzetet a CNN-nek nyilatkozó egyik pilóta. Hozzátette azt is: 

Jó lenne, ha kapnánk új helikoptereket, például Apache-okat. Azokat nagyon gyorsan megtanulnánk kezelni, megvan ehhez a motivációnk.

Az orosz–ukrán háború eseményeit szombaton is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.

(Borítókép: Ukrán helikopterek 2023. január 25-én. Fotó: Reuters)

Rovatok