Index Vakbarát Hírportál

Hét embert tartóztattak le a bulgáriai tragédia miatt

2023. február 18., szombat 21:41

Hét embert letartóztattak Bulgáriában, miután pénteken 18 embert holtan találtak egy teherautóban − közölte a bolgár belügyminisztérium egy illetékese szombaton.

Egy kormánytisztviselő azt mondta, a gyanúsítottak között volt az embercsempész-hálózat vezetője is. Őt korábban embercsempészet miatt öt hónap felfüggesztett börtönre ítélték − írta meg az MTI. 

A 18 illegális bevándorló holttestét a Szófiától körülbelül 20 kilométerre fekvő Lokorszko község mellett találták meg: a rendőrséget a közelben lakók értesítették arról, hogy egy elhagyott teherautóra lettek figyelmesek.   

A járművön ötvenkét illegális bevándorló utazott, a farakomány alatt rejtőzködve.   

Még nem világos, mi okozta az áldozatok halálát

Az Afganisztánból indult emberek néhány nappal korábban léptek Bulgária területére, egy létra segítségével másztak át a kerítéssel védett török–bolgár határon − mondta el újságíróknak Boriszlav Szafarov helyettes főügyész pénteken.   

A 18 halott között egy hat-hét év körüli gyermek is van. A harmincnégy túlélőt − közöttük öt gyermeket − kórházba szállították.   

Aszen Medzsidiev egészségügyi miniszter az esettel kapcsolatban közölte: egyelőre nem tudja megmondani, mi okozta a bevándorlók halálát.

Talán nem volt elég oxigén, átfagytak és átáztak, minden bizonnyal napok óta nem ettek

− mondta.

Rovatok