Index Vakbarát Hírportál

Légiutas-kísérőket fenyegettek a Wizz Air budapesti járatán

2023. február 18., szombat 09:03 | aznap frissítve

A három utas már Budapesten hangoskodott, de úgy tűnt, sikerül lenyugtatni őket. Stockholmban az egyik utast már bilincsben vitték el a rendőrök.

Február 17-én Budapestről Stockholmba tartó járaton, három utas már Budapesten zavarta a Wizz Air személyzetét a hangos viselkedésével – közölte a repülőtársaság.

Három utas hangos viselkedésével már Budapesten, a biztonsági demonstráció alatt zavarni kezdte a személyzet munkáját, majd a Wizz Air biztonsági szabályzatával ellentétesen csomagjaikkal megpróbálták eltorlaszolni a vészkijáratot

– olvasható a Wizz Air közleményében.

A személyzet azonnal reagált, aminek köszönhetően úgy tűnt, sikerült a kellemetlenkedő utasokat lenyugtatni. Azonban a problémás utasok a felszállás után nem sokkal újra sértegetni és fenyegetni kezdték a légiutas-kísérőket, a tiltás ellenére megpróbáltak rágyújtani, és viselkedésükkel a többi utast is zavarták a közlemény szerint.

A személyzet az ilyenkor érvényes protokoll szerint járt el, és értesítette az illetékes svéd hatóságokat, akik az egyik utast a landolás után bilincsben vitték el a gépről. A gépen utazók az eljárás miatt a menetrendhez képest 10 perccel később hagyhatták el a gépet

– írták.

A Wizz Air elnézést kért a késésért és az esetleges kellemetlenségért, de jelezték, hogy a légitársaság számára mindig az utasok, illetve a személyzet biztonsága a legfontosabb, így a velük szemben elkövetett agresszió minden lehetséges formájával szemben zéró toleranciát alkalmaz, és mindennemű agresszió ellen szigorúan fellép.

Sajnos nem az első eset

Február elején 18 óra késéssel landolt Budapesten a Dzsiddából induló járat, mivel a gép egyik magyar állampolgárságú utasa bántalmazni kezdte utastársát, majd a személyzet egyik tagját is. Akkor a járat kapitánya a gép azonnali divertálását rendelte el Egyiptom fővárosának repülőterére. A lekötözött rendbontó utast azonban csak több mint 2 órával a leszállást követően távolították el a gép fedélzetéről.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok