Index Vakbarát Hírportál

Az ország, ahol fizetnek érte, hogy oda utazzanak nyaralni

2023. február 24., péntek 14:22

Egy kelet-ázsiai sziget 165 dollárt fizet látogatóinak. A pénzt helyi kiadásokra lehet költeni, beleértve a szállásköltségeket is.

Csen Csien-jen, Tajvan miniszterelnöke csütörtökön bejelentette, kormánya célja, hogy a sziget 2023-ban hatmillió turistát vonzzon, 2024-ben duplaennyit, 2025-ben pedig több mint 10 millió látogatót szeretne vendégül látni – írja a  CNN.

ENNEK ÉRDEKÉBEN TAJVAN FEJENKÉNT 165 DOLLÁRT, AZAZ KÖRÜLBELÜL 60 EZER FORINTNYI ÖSSZEGET KÍNÁL A TURISTÁKNAK, HOGY OTT NYARALJANAK.

 A kelet-ázsiai sziget az utazásszervező csoportoknak is pénzjutalmat ajánl fel, ha turistákat visznek az országba.

A kormányfő elmondta, hogy 500 ezer turistának 5000 NT dollárt, azaz 165 dollárnyi összeget adnak, a turistacsoportok pedig legfeljebb 20 000 NT dollárt, azaz 658 dollárt kapnak. Előbbi 60 ezer, utóbbi közel 240 ezer forintnyi juttatást jelent.

Wang Kuo-tsai közlekedési miniszter hozzátette, a pénzt digitális úton fogják kézbesíteni. A beutazók ezt a tajvani kiadásaik fedezésére használhatják majd fel, beleértve a szállásköltségeket is.

A kormány intézkedésének célja, hogy több látogatót vonzzon Japánból, Dél-Koreából, Délkelet-Ázsiából, Hongkongból és Makaóból, valamint Európából és Amerikából is.

Nagy volt a visszaesés

A Tajvani Turisztikai Hivatal statisztikájából kiderült, a sziget 2022-ben alig 900 ezer turista úti célja volt, legtöbbjük Vietnámból, Indonéziából, Japánból és az Egyesült Államokból érkezett. 

Ezek a számok töredékei a 2019-es adatoknak, amikor Tajvan rekordszámú, 11,8 millió turistát vonzott, 7 százalékkal többet, mint az előző évben. A sziget csak 2022 októberében oldotta fel a beutazási korlátozásokat, amelyeket a koronavírus-járvány miatt vezetett be.

A kormány egyelőre nem közölte, hogy pontosan mikor indul a különleges beutazási program, és azt sem, hogy miként lehet pályázni a pénzre.

Rovatok