Index Vakbarát Hírportál

Kiakadtak a britek azon, hogy Károly király találkozott Ursula von der Leyennel

2023. március 1., szerda 14:03

Több politikusnak sem tetszett, hogy Károly aznap találkozott az Európai Bizottság elnökével, amikor Von der Leyen épp Rishi Sunakkal tárgyalt a brexitről.

Mint azt az Indexen részletesen kielemeztük, hétfőn hosszú huzavona után sikerült megállapodnia a brit kormánynak és az Európai Bizottságnak a brit kilépés óta felmerült eddig legnagyobb vita elsimításában.

Kedd reggel így Rishi Sunak elégedetten ébredhetett fel, hiszen egy olyan dologban sikerült engedményeket kicsikarnia az Európai Bizottságtól, amit elődjeinek, a koronavírus-járvány alatti bulikázgatásokba belebukó Boris Johnson-, majd a kérészéletű Liz Truss-kormánynak sem sikerült. Miközben a brit sajtó világnézettől függetlenül kedd reggel címlapon méltatta a kormányfő eredményeit, az államfő, Károly király már nem ilyen nyugodtan ébredhetett.

ugyanis több brit kritizálta azért, mert Károly aznap találkozott az Európai Bizottság elnökével, amikor Ursula von der Leyen az EU–UK gazdasági kapcsolatokról tárgyalt Rishi Sunakkal.

A kritizáló politikusok szerint ugyanis a király – ha nem is oroszlánrészt, de – részt vállalhatott a tárgyalásokon, annak ellenére hogy a Buckingham-palota a Károly–Von der Leyen-találkozó előtt próbált távolságot tartani a brit miniszterelnök és az EB-elnök közötti találkozótól. A legtöbben ezért a Rishi Sunak vezette miniszterelnöki hivatalt kritizálták.

A keményvonalas brexiter, korábbi miniszter Jacob Rees-Mogg arról beszélt, alkotmányosan nem bölcs dolog a királyt bevonni egy politikailag ilyen kényes témába.

A király csak akkor járul hozzá a parlament működéséhez, ha a parlament elfogadja. Nem fejti ki a véleményét a parlamenti munkáról, amikor még az ügy folyamatban van. Szerintem ugyanez vonatkozik arra is, hogy addig őfelségét nem szabad bevonni, amíg a megállapodást teljes mértékben nem támogatják

fogalmazott, bírálva ezzel a miniszterelnököt.

Hasonló véleményen volt a brexit miatt Észak-Írország működését lényegében már lassan egy éve blokkoló DUP parlamenti képviselője, Sammy Wilson is, aki szintén a miniszterelnöki irodát bírálva arról beszélt, hogy Károly és Von der Leyen találkozója veszélyezteti, hogy a királyt is bevonják egy aktuálpolitikai vitába.

A legélesebben talán a UKIP és a Brexit Párt egykori vezére, jelenleg az amerikai Fox News mintájára létrehozott GBNews beszélő feje, Nigel Farage fogalmazott, aki Twitterre feltöltött videójában kifejtette: szerinte „teljesen gyalázatos” volt, hogy a királyt is bevonják egy olyan dologba, ami „minden tekintetben nyíltan politikai”.

Az EB-elnök szerint nem esett szó a brexitről

Az Egyesült Királyságban az államfő nyílt politikai üzeneteket soha sem fogalmaz meg, pláne nem egy ennyire kényes dologban, így a kritikák akár jogosak is lehetnek, amennyiben Károly valóban a brexitről tárgyalt Ursula von der Leyennel. Ugyanakkor Károly csak azután fogadta egy teára az Európai Bizottság elnökét, miután Von der Leyen Sunakkal közösen sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megállapodtak.

Az eset kapcsán a miniszterelnöki hivatal szóvivője úgy nyilatkozott, nem részletezik, tárgyaltak-e a Buckingham-palotával a találkozóról, ugyanakkor hozzátették, a kormány általában egyeztet ilyen esetben a királlyal. A miniszterelnök határozottan hisz abban, hogy a királynak kell meghoznia ezeket a döntéseket – zárta nyilatkozatát.

A Buckingham-palota közleménye szerint Károly nyitott bármilyen vezetővel találkozni, amennyiben Nagy-Britanniába látogat, most is így történt, és azt állítják, a miniszterelnöki hivatal ajánlatára rendezték meg a találkozót.

Ugyanakkor ha hihetünk Ursula von der Leyennek, a brexitről nem esett szó. A találkozóról feltöltött Twitter-posztja szerint „azokat a közös kihívásokat beszéltük át, amelyekkel az EU és az Egyesült Királyság történelmi partnerként szembe néz”, illetve a közös feladataikat: ami elmondása szerint az ukrajnai háború és a klímaváltozás volt.

Rovatok