Index Vakbarát Hírportál

Beadta a derekát Teherán, újra ellenőrizhet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség

2023. március 4., szombat 20:46

Irán beleegyezett abba, hogy ismét bekapcsolják a megfigyelő kamerákat több nukleáris létesítményében, és gyakrabban fogadjanak nemzetközi ellenőröket – jelentette be szombaton Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója bécsi sajtótájékoztatóján, miután befejezte kétnapos tárgyalását Teheránban.

A főigazgató közölte, hogy 50 százalékkal emelik az ellenőrzések számát a fordói nukleáris létesítményben, ahol nemrég 83,7 százalékra dúsított uránrészecskék nyomaira bukkantak, ami nagyon közel áll a fegyvergyártáshoz szükséges minőséghez. Irán meggyőző biztosítékokat adott arra, hogy közreműködik a szükséges vizsgálatokban – tette hozzá.

A „nagyon-nagyon közeli jövőben” további egyeztetések várhatók a NAÜ és az iráni tisztségviselők között – mondta el Grossi.  

Grossi tárgyalásai után a NAÜ és az iráni hatóságok közös közleményt adtak ki, amely szerint „Irán nyitott arra, hogy további tájékoztatást adjon, és hozzáférést biztosítson nukleáris létesítményeihez annak érdekében, hogy a legfontosabb biztonsági kérdésekre megoldást találjanak”.     

Az iráni nukleáris létesítményekben a 2015-ben Bécsben aláírt atomalku rendelkezései értelmében szereltek fel megfigyelő kamerákat, amelyeket azonban tavaly eltávolítottak. A bécsi atomalku rendelkezett arról, hogy az iráni nukleáris tevékenység korlátozásáért cserébe lehetővé teszik a Teheránnal szemben hozott nyugati szankciók feloldását.

Az Egyesült Államok azonban 2018-ban kilépett a megállapodásból, az amerikai szankciók ismételten életbe léptek, és erre válaszul Teherán is visszavonta a megállapodásban vállalt egyes korlátozásait.

Rovatok