Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Na, ez most komoly volt

2023. március 7., kedd 11:40

Szijjártó Péter azzal dicsekedett, hogy Katar frissen kinevezett miniszterelnöke elsőként őt fogadta Dohában. A külgazdasági és külügyminiszter jóbarátjának nevezte Mohammed Al-Thani-t, és gratulált a futball-világbajnokság sikeres megrendezéséhez is.

Katar frissen kinevezett miniszterelnöke, Mohammed Al-Thani elsőként Szijjártó Pétert fogadta Dohában – számolt be a külgazdasági és külügyminiszter a hivatalos Facebook-oldalán kedden.

Az ENSZ legkevésbé fejlett országokkal foglalkozó, Dohába kihelyezett konferenciáján részt vevő tárcavezető bejegyzésében azt írta: Mohammed Al-Thani miniszterelnök mintegy öt perccel az eskütétele után fogadta.

Na, ez most komoly volt… Megindultam a dohai konferenciaközpontból, hogy találkozzam jóbarátommal, Mohammed Al-Thani külügyminiszterrel, de mire ideértem, már Mohammed Al-Thani miniszterelnök fogadott, méghozzá első vendégként, mintegy öt perccel az eskütétele után. A miniszterelnök-csere professzionálisan, gyorsan, nagyobb előzetes hírverés nélkül zajlott le

– olvasható Szijjártó Péter bejegyzésében.

A katari–magyar együttműködésnek innentől kezdve tehát a legmagasabb szinten van pártfogója, így még jobbak a kilátásaink arra, hogy a katari LNG-gáz belátható időn belül hozzá tud járulni hazánk energiabiztonságához – írta a külgazdasági és külügyminiszter, aki gratulált a futball-világbajnokság sikeres megrendezéséhez és ahhoz, „hogy rá tudtak cáfolni mindenfajta előítéletre és nagyképű lesajnálásra”.

Magyarország támogatja a jemeni hatóságokat

Szijjártó Péter kedd délután Ahmed Awad Binmubarak jemeni külügyminiszterrel is találkozott, akit biztosított arról, hogy Magyarország kiállunk a legitimen megválasztott jemeni hatóságok mellett és támogatja küzdelmüket a terrorszervezetekkel szemben.

„Szegény jemeniek hosszú évek óta küzdenek a húti terroristákkal, akik folyamatosan rettegésben tartják a lakosságot. Hazánk tekintetében 4 millió dollárnyi magyar gyógyszerexport segíti a jemeni egészségügyi rendszer működését, és évente több mint 1400 jemeni jelentkező van a 60 magyarországi ösztöndíjas helyre” – közölte a Facebook-oldalán.

Amint arról az Index is beszámolt, az Országgyűlés hétfői ülése Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólalásával kezdődött. A tárcavezető a béke fontosságát hangsúlyozta, az erre érkezett reakciókban a hazaárulástól kezdve a mocskos pártpolitikai játékon át egészen a dollárban számolt bekiabálásig sok minden elhangzott. A legfontosabb dolgokat ebben a cikkünkben szedtük össze.

Rovatok