Index Vakbarát Hírportál

Szergej Lavrovot a tbiliszi polgárháborús hangulat emlékezteti valamire

2023. március 10., péntek 15:33

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a tbiliszi polgárháborús hangulat nagyon hasonlít a 2013-as ukrajnai helyzetre, amelyet a Nyugat másképp kezel, mint például a moldovai helyzetet. Szergej Lavrov reagált Josep Borrell „képmutató” kijelentéseire is.

„A közelmúltbeli grúziai események nagyon hasonlítanak a kijevi Majdanhoz; a külföldi ügynökökről szóló törvénytervezet körüli helyzet csak ürügy volt arra, hogy kísérletet tegyenek a kormány erőszakos leváltására” – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Egyes Csatorna A nagy játszma című műsorában adott interjúban.

Ez az eset nagyon hasonlít a kijevi Majdanhoz. Kétségtelen, hogy azon civil szervezetek nyilvántartásba vételéről szóló törvény, amelyek a költségvetésük 20 százalékának megfelelő összegű külföldi finanszírozást kapnak, csak ürügy volt arra, hogy általában a hatalom erőszakos megváltoztatására irányuló kísérletet indítsanak el

– idézi a TASZSZ az orosz külügyminisztert.

Majdan-felkelés

A Majdan-felkelés egy tüntetési és polgári zavargási hullám volt Ukrajnában, amely 2013. november 21-én, a kijevi Majdan Nezalezhnosztyin (Függetlenség téren) nagyszabású tüntetésekkel kezdődött.

A tiltakozásokat az váltotta ki, hogy Viktor Janukovics elnök hirtelen úgy döntött, hogy nem írja alá az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodást, hanem szorosabbra fűzi kapcsolatait Oroszországgal és az Eurázsiai Gazdasági Unióval . Az ukrán parlament elsöprő többséggel jóváhagyta az EU-val kötött megállapodás véglegesítését, de Oroszország nyomást gyakorolt Ukrajnára, hogy utasítsa el.

A tüntetések köre kiszélesedett, Janukovics és az Azarov-kormány lemondását követelték az emberek. A tüntetők ellenezték a szerintük széles körű kormányzati korrupciót, a hatalommal való visszaélést, az emberi jogok megsértését és az oligarchák befolyását.

Josep Borrell „képmutató” kijelentései

Szergej Lavrov képmutatónak nevezte Josep Borrell grúziai helyzettel kapcsolatos kijelentéseit. „Annak ellenére hogy számos európai országnak hasonló, sokkal szigorúbb normái vannak ugyanerre a témára (…) Borrell szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy a grúz kormánypárt, a Grúz Álom által támogatott törvény ellentmond az európai értékeknek és gátat szab Grúzia európai uniós csatlakozásának. Általánosságban persze nyilvánvaló a képmutatás” – mondta Lavrov.

Lavrov rámutatott, hogy a Nyugat eltérően viszonyul a grúziai és moldovai ellenzéki tiltakozásokhoz. A különbséget azzal magyarázta, hogy Moldovában azért ítélik el a tiltakozásokat, mert az ellenzék nem nyugati érdekeket képvisel, Grúziában pedig pont azért támogatják, mert nyugati érdekeket tükröznek a tüntetők.

(Borítókép: Szergej Lavrov 2022. szeptember 24-én. Fotó: Stephanie Keith / Getty Images / AFP)

Rovatok