Index Vakbarát Hírportál

Brüsszelben járt Varga Judit, nagy lépésekről számolt be

2023. március 10., péntek 16:47

Az igazságügyminiszter március 10-én részt vett egy brüsszeli igazságügyi tanácsülésen, ahol napirenden szerepelt az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés is. Varga Judit Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztossal pedig egy közös fotót is posztolt a Facebook-oldalán.

Varga Judit korábban ellenkérelmet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban. Szerinte az elmúlt hetek eseményei azt bizonyítják, nagy szükség van a gyermekvédelmi törvényre, sőt további intézkedések meghozatalára is.

„A konstruktív párbeszéd jegyében áttekintettük a magyar igazságügyi csomag részleteit Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztossal. Újabb lépést tettünk, hogy a magyar emberek megkapják a nekik járó forrásokat” – olvasható az igazságügyminiszter mostani posztjában. 

Az Igazságügyi Tanács asztalán volt pénteken az antiszemitizmussal szembeni fellépés kérdése is. Varga Judit szerint a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus valamennyi formája ellen, elkötelezettek amellett, hogy Magyarország a jövőben is a zsidó közösségek és a zsidó kultúra virágzó színtere lehessen, amely biztonságos otthont nyújt minden embernek vallástól függetlenül.

Ezért a 2024. második felében esedékes magyar soros uniós elnökség alatt is kiemelten foglalkozni fogunk az antiszemitizmus elleni fellépés kérdésével. 

Korábban több képet is megosztott a Facebook-oldalán, ahol európai politikusokkal látható. „Nagyon fontos a kölcsönös tiszteleten alapuló európai párbeszéd, de mindig Magyarország az első!” – írta abban a bejegyzésében.

Hamarosan érkezhetnek az uniós források?

Egy lépéssel közelebb kerültünk szerdán az uniós viták rendezéséhez, Navracsics Tibor legközelebb várhatóan március végén, április elején tárgyal Brüsszelben. A miniszter az Indexnek azt mondta: július végéig minden szálat elköthetünk, de most nem csak rajtunk múlik, mennyire lesz göröngyös a megoldás útja.

Az Erasmus-ügy jelen állása szerint a bizottsági oldalon van fogadókészség arra, hogy a kuratóriumi tagok ne 2x4, hanem 2x6 évig tölthessék be a szerepüket, ezt a magyar fél ugyanis a gazdasági, pénzügyi ciklusok hatéves tervezési időszakaival alá tudja támasztani.

Az ugyanakkor elképzelhető, hogy a miniszteri, államtitkári szintnél is lejjebb kell majd menni az egyetemek kuratóriumi tagságának összeférhetetlenségi ügyében. Tehát lehetséges, hogy polgármesterek sem tölthetik majd be ezt a tisztséget.

Rovatok