Index Vakbarát Hírportál

Itt az újabb bizonyíték arra, hogy az emberi hülyeség nem ismer határokat

2023. március 12., vasárnap 12:42

Az amerikai Southwest Airlines légitársaság utasai hajmeresztő dolgot csináltak, amivel a saját és utastársaik testi épségét is veszélyeztették a kényszerleszállás után.

A légitársaság Boeing 737 MAX 8 típusú repülőgépe – 147 utassal és 6 fős személyzettel a fedélzetén – március hatodikán szállt fel Havannából a floridai Fort Lauderdale irányába. Emelkedése során madarakkal ütközött, aminek következtében a jobb oldali hajtóműve is megsérült, az utastér pedig megtelt füsttel.

A pilóták úgy döntöttek, inkább visszafordulnak, és végrehajtottak egy sikeres kényszerleszállást. A futópálya elhagyása után egy gurulóúton álltak meg, és felszólították az utasokat, hogy azonnal hagyják el a gépet.

A vészkiürítés-protokollt viszont nem sikerült az előírásoknak megfelelően levezényelni, egyesek a szárny feletti vészkijáratokon át szálltak ki a repülőgépből, majd a bal szárnyon megállva fotózásba, szelfizésbe kezdtek, írja az AIRportal.hu.

Undesirable for Aviation and Safety - Passengers were again seen with bags and suitcase during the emergency evacuation of Southwest Airlines Boeing 737-MAX8 (N8972Q) that made an emergency landing at Havana-José Martí Airport (HAV), Cuba after it faced bird hit and cabin smoke. pic.twitter.com/Y78muPn8Ck

— FL360aero (@fl360aero) March 6, 2023

(Borítókép: Kamil Krzaczynski / Reuters)

Rovatok