Index Vakbarát Hírportál

Elsüllyedt egy magyar teherhajó a Dunán

2023. március 12., vasárnap 07:44

Két magyar férfi volt a teherhajón, amely pénteken elsüllyedt a Duna németországi szakaszán, Regensburg közelében. A két férfi a lélekjelenlétének köszönhetően élte túl a balesetet, gumicsónakkal menekültek a partra.

Elsüllyedt egy magyar teherhajó a Dunán péntek délután 13.25-kor. A hajótársaság közlése szerint a folyó németországi szakaszán, Regensburgnál, a geislingi zsilipben eddig ismeretlen okokból feneklett meg a vasércet szállító teherhajó.

„A személyzetnek sikerült önerőből partra jutnia. A zsilipet lezárták, a kármentési munkálatok jelenleg is folynak a német hajózási és vízi rendészeti hatóságok, valamint a tűzoltóság és a társaságunk biztosítója által felkért szakértők bevonásával. A kár mértéke egyelőre nem ismert. Társaságunk képviselői a helyszínen vannak” – közölte a hajótársaság a Tények megkeresésére.

A beszámoló szerint a 85 méter hosszú, 8 méter széles hajó teljesen a víz alá került.

A fedélzeten két magyar férfi volt, a 61 éves kapitány és a 64 éves kormányos, akik gumicsónakkal menekültek a partra.

Mindketten beleeshettek a vízbe, ugyanis kihűlés miatt kórházba kellett szállítani őket, a 64 éves kormányosnak pedig víz is került a tüdejébe.

Hatalmas kár keletkezett

„A két férfi még ki tudott úszni a partra. Az elsüllyedt teherhajó már nem látszik a több mint 11 mély zsilipmedencében, egy mentőhelikopter sokáig körözött a víz felett, de eltűnt az egész körülbelül öt perc alatt” – mondta Wolfgang Scheurer, a helyi tűzoltók szóvivője.

A helyszínre sok tűzoltó és mentő érkezett.

Az információk szerint rengeteg olaj folyt ki, ami jól látszik a vízen, de ez nem veszélyes a Dunára, mivel a zsilip szorosan le volt zárva, és a kifolyt olaj nem került a folyó vízébe. A stuttgarter-nachrichten.de szerint a balesetben hatalmas kár keletkezett, az első becslések alapján hatszámjegyű összegről van szó euróban, míg a teherhajó kiemelése – amelyet a jövő hétre terveznek – és a zsiliptisztítás miatt milliós költséggel kell számolni.

(Borítókép: Egy férfi roncsokat távolít el a geislingi zsilipből, ahol a 85 méter hosszú, vasérccel megrakott teherhajó elsüllyedt a Dunában. Fotó: Armin Weigel / picture alliance / Getty Images)

Rovatok