Index Vakbarát Hírportál

Lázadást szító gyermekkönyvek miatt vettek őrizetbe két embert Hongkongban

2023. március 17., péntek 10:09

Hongkongban őrizetbe vettek két embert, akik a hatóságok szerint olyan gyermekkönyveket birtokoltak, amelyek a kínai állam elleni zendülésre buzdíthattak.

A BBC szerint a két embert – egy 38 és egy 50 éves férfit – pusztán a könyvek birtoklásáért vették őrizetbe (a könyv terjesztőit ugyanis még 2022-ben elkapták a kínai hatóságok). A gyermekkönyv egy olyan meséről szól, amelyben a bárányok egy falvat próbálnak megvédeni a farkasoktól,

és a kínai hatóságok szerint ebben a mesében a bárányok a hongkongiakat, a farkasok pedig Kínát testesítik meg. 

A házkutatás alatt az érintetteknél több példányt is lefoglaltak ebből a könyvből. Az őrizetbe vétel után a férfiakat elengedték, de áprilisban ismét meg kell jelenniük majd a rendőrségen. 

A nemzetközi jogvédők szerint az eset újabb példája annak, hogy az emberi jogok sérelmet szenvednek Hongkongban. A Human Rights Watch nevű szervezet „szégyenteljesnek” nevezte a hatósági fellépést, és arra is felhívták a figyelmet, hogy Hongkongban most egy több mint 100 éves jogi szabályozás alapján, a „zendülés” bűncselekményére hivatkozva veszik őrizetbe azokat, akik békésen tiltakoznak a rendszer ellen. 

A könyv terjesztőit tavaly fejenként 19 hónapra börtönre ítélték a hatóságok. A 25–28 éves, beszédterápiával foglalkozó fiatalok a könyvben a hongkongi demokráciapárti mozgalom lényegét próbálták összefoglalni a kiskorúaknak – írja a BBC.

Rovatok