Index Vakbarát Hírportál

Radikális lépést tettek az országban, ahol egy generáció veszhet el az alkoholizmus miatt

2023. március 19., vasárnap 17:16

Kenya alelnöke, Rigathi Gachagua radikális lépéssel csökkentené az alkoholfogyasztást az ország középső részén. Szerinte a megyei önkormányzatoknak minden városban csak egy kocsmát kellene engedélyezniük. Sokan nem értenek egyet az ötletével, még annak ellenére sem, hogy hatalmas problémákat okoz a függőség.

A BBC egyik munkatársa ellátogatott egy kenyai kocsmába, hogy az alkoholt fogyasztók véleményét megkérdezze az ötletről.

Még ha be is zárják ezeket a bárokat, mi akkor is inni fogunk

– mondta egy fogyasztó, miközben egy helyi, népszerű csapolt sört kortyolgatott. „Ez nem olcsó vagy illegális szeszes ital, akkor miért akarnak beleszólni az életmódomba és a bulihangulatomba?” – tette hozzá.

A kis bárban még négy másik férfi volt jelen, mindannyian iszogattak, azonban délelőtt 11 óra volt az interjú idején. A törvény szerint a bárnak még hat óráig zárva kellett volna tartania, és 23:00-kor be kell zárnia. A faluban három másik kis bár is nyitva van, ahol szintén vannak vendégek.

Rigathi Gachagua alelnök haragja az ilyen helyek ellen irányul. Januárban azt mondta, hogy az egyes városokban engedélyezett bárok és éttermek számát egyetlenegyre kellene korlátozni. Az italozók azonban nem értenek egyet azzal, hogy ez segítene megállítani a piálást.

A bezárás sem lehet megoldás

Az illegális sörfőzők hagyományosan a folyópartokon készítik a changaát, ami egy helyi, hagyományos ital. A sőrfőzők pedig ellepik a part menti településeket. Ennek az az oka, hogy a vízhez könnyen hozzá lehet férni ott, és a legtöbb helyen a hatóságok nehezen juthatnak el a főzőbarlangokhoz.

Közép-Kenyában a kormány figyelmeztetése szerint alkohol- és drogjárvány van.

A hatóságok nem szolgáltattak adatokat ennek alátámasztására, de azt mondják, hogy óriási a probléma, amit a szabályozatlan bárok és kocsmák nagy számának és az olcsó, illegális sörök beáramlásának tulajdonítanak.

A legnagyobb problémát az ország középső része jelenti, ott szaporodtak el a legnagyobb számban az italboltok és a kocsmák. Az ország ezen részén pedig a szeszesital-engedélyek váltak a legkeresettebb üzleti engedéllyé a megyében. Gyakorlatilag a megyék hatáskörébe tartozik az engedélyezés, de mivel a központi régióból származik az alelnök, így nagy befolyása van itt – tudta meg a BBC.

Hatalmasak az alkoholizmus okozta veszteségek

Egy 58 nő a személyes tapasztalatairól is beszélt. Elmondása szerint férjét alkoholizmus miatt veszítette el. Három gyermeke, két fia és egy lánya is függőséggel küzd.

Ez a folyó és ezek a kocsmák mindannyiunk végét jelentik

– fogalmazott a Kiunyu faluban lévő otthonában, ahová az 1990-es évek elején költözött, hogy családot alapítson. Azt is elmondta, hogy még ivóvizet sem tudnak a folyóról vinni maguknak, mert az illegális sörfőzdéket irányító bandák átvették az irányítást a faluban.

Itt, Kiunyuban nem sok fiatalt látni a párjával vagy a családjával. Csak annyit csinálnak, hogy felkelnek, és elmennek a bárokba inni

– tette hozzá.

Az asszony támogatja a nemzeti kormány azon lépését, hogy bezárják az általa „gyilkos barlangoknak” nevezett helyeket. A központi kormány azt szeretné, hogy minden olyan helyen, ahol italt lehet kapni, csak 17:00 és éjfél között lehessen alkoholt árulni.

A bár- és étterem-tulajdonosok szerint a kormány rosszul állítja fel a prioritásokat, amikor a törvényes üzleteket veszi célba.

A probléma nem a bárokkal és kocsmákkal van, mert mi olyan közösségi helyeket biztosítunk, ahol az emberek elvegyülhetnek. Adót fizetünk a nemzet fejlődéséért, és emberek tízezreit foglalkoztatjuk 

– érvelt Simon Mwangi Njoroge, a bártulajdonosok szövetségének országos elnöke, aki azt is elárulta, csak a középső országrészben mintegy 17 000 vállalkozásuk van, amelyek nagyjából 100 000 embert foglalkoztatnak.

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy egy egész generáció veszhet el, ha nem tesznek semmit a probléma kezelése érdekében.

Rovatok