Index Vakbarát Hírportál

Ismét közösen hadgyakorlatozik Kína és Kambodzsa

2023. március 20., hétfő 16:13

A művelet az Arany sárkány 2023 nevet kapta.

A kínai Csingkangsan kétéltű partraszálló hajó és legénysége a kambodzsai haditengerészet járőrhajóival hajt végre különböző feladatokat március 20. és április 8. között.

A műveletben több mint 3000 fő vesz részt. Az alkalomra mintegy 300 járművet mozgósítottak, többek között páncélozott járműveket, aknakeresőket, aknamentesítő eszközöket, valamint biológiai és vegyi megfigyelő berendezéseket.

Tavaly a két ország megállapodott egy kétéves, kínai finanszírozású projektben, amelynek célja a kambodzsai Ream haditengerészeti támaszpont felújítása a Thai-öbölben. Phnompen azóta felszámolta az ott található létesítményeket, amelyeket korábban részben az Egyesült Államok támogatásával építettek.

2016 óta ez már az ötödik közös hadgyakorlat a két ország között.

Kambodzsa Kínával mélyülő kapcsolata aggodalmat keltett az Egyesült Államokban és Ausztráliában, valamint néhány délkelet-ázsiai szomszédjában is, és időnként súrlódások forrásának bizonyult Kambodzsa és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) más tagjai között is.

Az Index beszámolt róla, hogy Kína múlt hét csütörtökön és pénteken Oroszországgal és Iránnal végzett közös hadgyakorlatot az Arab-tengeren, Csabahár közelében.

Rovatok