Index Vakbarát Hírportál

Családi tragédia Pozsonyban: néhány órán belül ketten is kizuhantak egy lakásból

2023. március 20., hétfő 14:05

Néhány órán belül ketten zuhantak ki egy pozsonyi többemeletes ház egyik lakásából, az apartmanban pedig holtan találtak egy tízéves kisfiút. A rendőrség azonosította a holttesteket, a fiú a nő gyermeke volt, a kizuhant férfi pedig a testvére.

Vasárnap délelőtt 10 órakor Pozsonyban, a ligetfalui Vysehradská utcában egy hétemeletes lakóház előtti betonparkolóra zuhant egy férfi, akit kórházba vittek, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem sokkal később meghalt – értesült a brutal.parameter.sk.

Délután három körül ugyanoda riasztották a mentőket és a rendőrséget, mert a lakóház elé zuhant egy nő is, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Joj TV információi szerint valahonnan a 4. és a 6. emelet közötti lakásból zuhanhatott ki, szúrt sebekkel a testén. A rendőrök végül egy drón segítségével tudták megállapítani, melyik lakásból esett ki. Helyi idő szerint fél öt környékén jutottak be az apartmanba, ahol holtan találtak egy 10 éves kisfiút, a nő fiát, akinek szintén szúrt sebei voltak.

A fiú tehát a nő gyermeke volt, a kizuhant férfi viszont nem a partnere, amint először sokan gondolták, hanem a testvére.

Az ügyet a pozsonyi rendőrség vizsgálja, részleteket egyelőre nem közöltek.

Rovatok